álom nélküli rengetegben, elveszett a remény,
apró fának, apró ágán csipog még egy veréb.
nincsen nappal, nincsen éjjel, s nincsen kép e tájon,
egyedül a homályos partot, ha e sötétben látod..
s fel nem keresett ajtómnak küszöbén,
egy ázott csóka árnya, mintha küzdene,
hogy testét visszarántsa.
elporladt lepedőmön csontokban áll a por,
s alatta a matrac e súlytól meghajol.
mintha a csendnek most is hangja volna még,
pedig rég elhagyott már ő is,
kérlek, ne félts!