----------------------- 22:20 -----------------------

Áprilisi..

 

Az öreg, sokat tapasztalt fatörzsnek dőlve emelte ajkaihoz a cigarettáját, s merthogy olyan búsan szívta, tudniillik az látszott rajta, s hallatszott sóhajtó lélegzetvételein is, már szinte majdnem hogy teljesen bizonyos voltam benne, hogy egy cipőben járunk (..) még, ha az ő mérete valójában nagyobb is volna, mint az enyém.

Két ismeretlen a folyóparton, az egyik mélán fújva a füstöt az ég felé, a másik a folyó sodrását kémlelve, s köztük némán feszült meg a létezés. Midőn így, eme véletlen folytán, neki én lettem a „társasága” s nekem ő – mert távozásra nem készült – hát mit tehet az ember ”? „, udvarias csevegésbe keveredik. S közben azon töpreng, hogy milyen érdekes is, hogy legszívesebben mindkettőnk mással lenne itt, ebben a percben, másodpercben, s valami kacifántos és „bonyolult”, átláthatatlan oknál fogva, mégis itt lyukadtunk ki.

Kínos csend ült le közénk, csatlakozva a létezésbe, mint szenvedő harmadik fél. Én Rólad álmodoztam, Ő megint valaki számomra ismeretlenről – gondoltam – és a kínos csend ravaszul, meghúzva magát köztünk, csak figyelt, mintha valójában a naplementébe merengett volna el.

De én Rád gondoltam, s arra, hogy hol szeretlek és féltelek, máskor meg, hol szeretlek és magamat féltem. S azon morfondíroztam, hogy ez, hogy lehet, mármint, hogy szeretlek, a szívem legmélyebb, legismeretlenebb zugából kiindulva a kislábam ujjáig és mégis annyira félek is Tőled. A költői kérdésre, persze azonnal milliónyi választ gyártott az elmém talán legsötétebb része, de egyik sem tűnt elég igaznak számomra, s tán azért, mert nem a Te ajkaid közül hangzottak el ezen éles, vádló, felkavaró szavak (..). Azonban, Te nem voltál ott, hogy megkérdezzelek, így e kérdésre, valójában senki sem felelt, s összekuporodva a folyópartról, a Marost, hazafele már lámpafények között hagytam el.

----------------------- 20:43 -----------------------

Épril..

 

A Nap alatt egy "senki" vagyok,
vigyetek el innen,
rozsdásodik az orgona már,
hol van az én Kincsem?

Nem nyílik nekem szivárvány
az ég kék tetején elnyúlva, szépen,
nem nyílik rózsa se,
a kertem eldugott csücskében.

Hol vagyok én, hol nem,
s álmomban is hangod hallom,
hol vagyok én, hol nem,
most épp a folyóparton.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás