----------------------- 12:23 -----------------------

A kollégiumi szoba..

 

Mennyire bántott most minden, a hangok, a zaj, a fény, a csendes, folyamatos zúgás a szobában (..) mennyire bántott most az a tömérdek emlék. Valahol ott voltam én is, mindezek között az ágyon fekve, a kopott kollégiumi szobában, az ágyon, amit sose ismertem korábban, elveszve (..), gyenge mosolyt kovácsolt orcámra a hajnali negyed négykor felszólaló ismerős zeneszám, mely az egyik közeli szobából hívatlan vendégként látogatott meg. Jómagam vele énekeltem, a ”she’ s a lady” dalszöveget, még mindig elveszve, elveszve egy olyan ponton, aminek pontos koordinátákat is lehetett volna adni. Mindeközben, valahol ott voltam a gondolatok és a félelmek között összetöpörödve és az a gyengécske mosoly sem ült már orcámon, az ajkaim kiszáradva ácsingóztak egy korty víz után. A fogaim összeszorítottam, kevésnek tartva magam ez életre néztem ki a falat beborító ablaküvegen, s habár az egyik ablakot eltakarta egy öreg, fakó függöny, a másik ablakon csak úgy áramlott be a világ fénye. Valójában szürkéslilás homályt láttam magam előtt, még mosdóba is féltem kimenni, de már nem is tudom miért, talán a részeg hangok s a hahotázás mosódott össze elmém félelmeivel, ördögi gonosz kacajjá, miközben testem is ismeretlen takaró fedte. Összerezzentem, fel kell nőni! - mondtam magamban magamnak szinte teljes meggyőződéssel, határozottan, fel kell nőni. Aznap éjszaka nem engedtem álmokra szemem, inkább ott gubóztam tovább az ágyon és mondogattam magamnak, „fel kell nőni!”. Néha fel-felköhintettem, fuldoklón a torkomat maró nyálkától, s majd magamhoz térve folytattam szeánszom. Öt órára készültem, hogy majd megyek haza a busszal, s hogy majd akkorra, milyen új ember leszek, mennyivel erősebb és magabiztosabb, mint most, az ismeretlen szobában, az ismeretlen ágyon, az ismeretlen paplan alatt egy légtérben a barátaimmal, de egyedül ébren. Fél négy, rájövök, hogy valóban fel kellene nőni, de hogy még sehogy se állok, és már mindjárt öt óra. Figyelem a múló perceket, a telefon akkumulátora lassan merül, mint én magamba és megint túlkomplikálok, megint nem ott tartok ahol kellene, megint nem a felnövésen dolgozok, ismét a félelmek és az ego gyűrnek le. Elmúlt két perc és egyre ég a szemem, de még mindig nem a jó úton járok. Találgatok, hogyan kellene, aztán rájövök, hogy megint görcsös vagyok, görcsös és fáradt (..) talán egy picit pihennem kellene, jön a gondolat, de aztán nem lehet, mert rájövök, hogy fel kell nőni (..)!

----------------------- 17:53 -----------------------

Januári délután..

(..) s a folyón ritkafogú fésűként siklik át egy-egy öreg fa elnyúló gyökere, megint madárdalos a part, s milyen gyönyörű szonátát fújnak mindegyre. Felsóhajt mellettem egy ősz hajú bokor, rozsdás levele a fagyott földre hull, miközben felettem ragadozók köröznek, kettecskén, szerelmesen. S most megértem őket, s most én is egyre arra gondolok hogy repdesnék Veled (..). Hűvös tél támad fel álmaiból, s mintha rémálma kínozná fest arcpírt orcámra, vöröslik s ég a bőröm, nem véd többé a nyakam köré tekert sál se már. Kezeim mereven nyugszanak testem mellett, s csak lassú mozdulatra képesek, megdermedt bennük az élet. Int a folyó, hogy mennem kellene, mert a Nap lenyugodni látszik már. Még egy utolsó mély levegőt veszek, hogy emlékem lehessen mindörökké e hófehér, jég borította táj.

----------------------- 23:54 -----------------------

Ablak mögött..

(..) s ahogy becsuktam az ablakot, már nem úgy láttam, mi mögötte bújt meg, amit korábban oly nagy örömmel és hévvel szorítottam volna mellkasomhoz. A világ hirtelen mélabús homályba borult előttem, s bár egy- egy napsugarát a múltnak még meg-megtáncoltatta az ablakra fagyott jégvirág, de többé már semmi se volt ugyanolyan és kopár, sivár lett a régi táj.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás