Ó! ez valami más világ, valami egészen más világ. Itt a fák ágai Chopin-t játszanak, s az árnyak táncot járnak rá a széllel, a madarak, azok a csodás madarak, párban szállnak e tájon, s csak párban. És képzeld, éjszaka az égbolton milliónyi apró csillag fénylik, s néha, egy-egy éjjelen a Hold mind, s majdnem mind gyűrűjébe fogja, mintha számukra ez örökké szólna (..). E tájon béke honol, s ha a természet lágy szíve, néha "kővé" is dermed egy-egy fagyos napon, s elvadulna e világ, csak a mindörökkön élő törvényeknek hajt Ő fejet, s teszi ezt kötelességéből, hogy majdan az elhunyt, s megpihent testből, egy apró, ezerszínű erdő éledjen. Nagy a felelőssége eme gyönyörű Nőnek, éltetnie kell a napot újra és újra, s mégis soha meg nem unja. Mindig új élményt ád annak, ki tiszteletét teszi nála, kreativitása végtelen, s lelke tiszta, mint ama patak vize, melyre Ő óvva tekint (..), s mi jóformán, kik értjük Őt s megértjük Őt, tisztelettel mi fejet hajtunk neki, s olykor térdre is rogyunk előtte szűnni nem akaró ámulattal (..).