----------------------- 19:10 -----------------------

Múló szenvedély..

(..) egyedül, végtelen magányában a táj közepén, lassan veszti el egykori ragyogását, s valakinek már csak múló szenvedélyévé válik.

----------------------- 22:27 -----------------------

Emberi szabvány..

Zenei ajánlás: Heavy Young Heathens - House of the Rising Sun

 

Lenyúzott bőre alatt, csontokat rág a világi féreg aranyfoga. Ő némán szenved, hangtalan egy árva.

Húsig vág élével a vállba, kérdőn faggatja, s ha az erőszak nem is töri be, majd nyájas szeretettel édesgeti magához, s gyakori hajbókolás közepette esedezik elnézéséért.

Kifordult testéből kigurul egy kis csomóba állt gerinc, már utána se nyúl. Lassan botorkál, néha még hátra, hátra sandít tekintete, apró alkatrészeket lát magából kiesni, melyek erkölcsi vázát tartották valaha, melyek tartást adtak ez emberi épületnek.

Most lépésről lépésre kevesebb lesz, emberi voltát feledő gépi szerkezet, de ő ezt már fel sem fogja, tudata torz irányba nő.

Mindenki mást suttog füleibe, s milyen hangzatos szavak táplálják az ördög lelkét, milyen gyönyörű csengésű mind (..).

Gyors csere zajlott le, a frissítés befejeződött, s mi felépült évtizedek kemény munkája alatt, az most percek ármány hatása által hull a porba.

Nem maradt más, csak sejt és szövet, csont és porc, hús és vér. A gerinc helyét vékony damilra fűzött aranyozott gyöngygolyók vették át, s az egész gépezetet a főmonitorban beállított rendszer vezérli, pontatlan parancsokkal és kielégíthetetlen étvággyal.

Vajon halott e már? – kérdezik összenézve a „teremtők”.

Gyorsan jön a válasz: „(..) szíve már a gép pityegő ütemére ver, levegővételének ideje megszabott, a minőségellenőrzésen megfelelt és tömeggyártásra bocsátható”.

És az újságban már olvasható: „Mától megrendelhető a legújabb emberi szabvány”, s tán két napig még akciós is!

----------------------- 23:02 -----------------------

Újra Ő..

Nem is tudtam volna mit szólni (..) magamban hallottam elcsukló hangom, mondanivalóm értelmetlenné vált egyetlen másodperc leforgása alatt. Azóta hallgatok, és ő se szól, talán nem is sejti, hallgatása mennyire megsebez.

Kicsi, de mély seb ez, mely észrevétlenül és kivédhetetlenül fertőz. Már-már elhiszed, hogy begyógyulna, de az utolsó előtti pillanatban megint csak, újra felszakad. Ott fekszel, gyengén és megtörten, s mindezt nem mutatod a külvilág felé. Mindenki azt hiszi rendben vagy, mindenki hisz buta álcádnak, mosolyod ragyogásának, még néha napján te is. Aztán jön egy ilyen esős, szeles nap, mint a mai, csak te maradsz és az égő gyertya az ablak előtt. Bámulsz ki az utcára, hol most semmi forgalom, magad már észre sem veszed, elmerengsz, s már rég a szakadék szélén táncolsz.

Már megint a múltban sétálsz, megint az ő kezét fogod, az ő haját simítod, az ő ajkait nézed, megint ő, újra és újra. Megrémülsz, mert már azt hitted vége, mert elhitted, hogy túl vagy rajta, s hogy többé már nem fáj. De megint ez az idő, mint akkor, aznap (..). És nem érted, miért. Lassan sötétedik, a gyertya lángját könnycsepp oltja, te lehunyod a szemed, s kántálod egyre magadban, majd holnap, majd jobb lesz holnap.

----------------------- 20:35 -----------------------

Szabad madár..

Szabad madár, az égen látod szállni,

Bármely fa ágán, otthonra találni.

Szabad madár, mondják szabad lélek,

Ilyennek láttalak, mindig is téged!

 

Elhagytál, mert sokáig nem maradhatsz,

Mert szíveddel egy emberhez nem tartozhatsz.

Most a fa tövében ülök, hol először láttalak,

Melyet, könnycseppjeimmel itattam aszályos idők alatt.

 

S talán egy napon majd, újra szállni látlak,

Megpihenni ez öreg fűz árnyékában.

S e napon, rám talál a boldogság újra,

S hagyod, hogy én is vándorútnak induljak.

----------------------- 21:06 -----------------------

Éhezőn..

Éhezőn, csak rád gondolok,

miközben lassan virrad a reggel.

Álmatlanul húzódom el a fény elől,

szemem éjszakánként le sem hunyom

addig is téged látlak csak.

 

Némán bámullak

az elenyésző idő tükrében,

te csak egyre szebb leszel,

míg én lassan török meg

és hervadok el.

 

De még itt vagy,

még itt fekszel.

Halkan szuszogsz,

szívem repedten ver.

Csak fel ne ébredj még!

Csak el ne menj!

Csak egy percet,

csak egy másodpercet hagyj még mára!

 

Mondd!

Végére jár e szerelem?

Félredobott levélpapír csak az ágyon?

Tavaszodik már odakint,

hát te még mindig nem látod?

 

Míg csak te voltál és én,

míg csak egymást féltük,

de most félek mást is.

Míg te boldogan aluszod álmod,

én rettegve nézek fel az égre.

 

Csak el ne menj még!

Csak egy percet adj!

Csak egy másodpercet hagyj még, kérlek!

Csörtetőn törnek elő a harci dobok elmém mezején,

elveszett háborúba indulok.

Mégis most üres a csatatér,

nincs ellenfél,

de nélküled, ugyan én ki vagyok?

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás