----------------------- 20:04 -----------------------

 

(..) fáradtan nyúlt el a világ, hópehely cikázott át az éjszakán, angyalszárnyak halk rebbenése hallott s harangszóval öleltél át.
A gyertyalángok csendesen lobogtak, imát kapott fel a szél, felém hozta azt, s szívem elmosolyodott, de elmosolyodott orcám is belé.

Kellemes, meghitt karácsonyi ünnepeket kívánok!

----------------------- 19:13 -----------------------

Téli reggel..

..reggel volt, hideg, csípős téli reggel. A verebek már viháncoltak a bokorban, egyre csak riogatták egymást fagyos történeteikkel. Én csak tekertem, közben Rád gondoltam, sálamon át kapkodtam be a hideg levegőt. Előre tartottam az eltervezett útvonalamon, mely számításaim szerint a legrövidebb út, Hozzád! Türelmetlen kémleltem a múló sarkokat, a kutyáikat sétáltató embereket, a gyerekeket, kik egymással játszottak a parkban. Türelmetlenségem oka is Te voltál, ahogy később végtelen türelmemé is Te lettél! Végre, az utolsó magányos fáig is elértem, az utolsó sarokig, mielőtt megpillanthattalak volna. S már gombóc volt a torkomban, s apró lepke-szárnycsapásoktól vált feszültté egész testem. Fordultam, ahogyan az útnak az íve vitt, s közben kinyújtott nyakkal, már előre lestem, hátha elkapok egy lopott másodpercet, egy természetes reggeli mosolyt, egy apró meglepődött szemöldökráncolást. Ahogy megpillantottalak, szinte megszűntem létezni, irányíthatatlan lett minden egyes porcikám és minden ép gondolatom körülötted forgott, Téged dicsért magamban. Még mindig azon szorgoskodtam, hogy csak el ne szóljam magam, csak nehogy észrevedd (..)!

----------------------- 14:13 -----------------------

December délelőtt..

.. csendes magányában látogattam meg Őt, s megint oly hálás szívvel fogadott. Szinte rögtön hellyel kínált, ahogy odébb intett egy cinegének (..). Ismét barátsággal beszélgettünk el, ó!, órák hosszat. Lassan kergetőztek még a lehulló levelek előttünk, de folyását a Marosnak most sem zavarta meg. Játszó mókus lett figyelmes ránk, mintha értené miről szólunk, oda-oda kukkant felénk, de legyint s inkább dolgára vár. Egy jégmadár húz el előttünk, s egy perce tán megállt a világ (..). Hangosan sóhajt egyet, megzizzenek a fagyott levelek az ágakon, majd újból kergetőzni kezdenek. Nyugodtan ülök ölében, s bár fázom, nem szólok neki. Már majdnem két órája, hogy rabolom idejét, de albumából a képek sose fogynak (..) lassan menni kéne, szólok, s közben szívem összeroppan. Már nem érzem lábaim, s ujjaim nem görbülnek igazán, de még mindig Őt csodálom. Elköszönök tőle, fájdalmas a búcsú, s Ő szerényen szívéhez nyúl, még egy képet küld nekem. Ígérem, hogy jövök újból, s hozok neki újabb és újabb híreket. Még hátra nézek, s ezt szüntelen teszem, pedig már a vasúti síneknél járok, és tudom, lassan az Ő csendjét felváltja a kisváros zaja. A kanyar előtt, mielőtt szemem "elvesztené" még megállok egyszer, érzem feszült lelkem, hála neki, újból megnyugodott. Szeretetteli mosollyal köszönök el Tőle, s Ő ragyogva visszalegyint.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás