----------------------- 11:33 -----------------------

Levélhullás - avagy a magányos fa kopasz ága..

S én kérőn tekintettem rá,

lehullott lombja alatt bújtam meg,

ágai féltő ölelésében hajtottam nyugovóra fejem.

S a megágyazott talajon százával vártak engem

a színesebbnél színesebb, elhaló levelek,

az utolsó álmukban osztozhattam velük.

Hallom még most is,

ahogy sóhajtozva,

táncolva peregnek a végtelen felé,

ismeretlen utakon járva,

félelem nélkül, oly bátran.

És én közéjük engedtem testem,

lelkem közben velük dalolt,

S ha tudnátok, ha el tudnátok képzelni,

milyen gyönyörű, mikor ezer meg ezer levél

angyali hangon énekel,

ezer meg ezeregy sosem hallott dallamot.

S ha tudnátok, mennyi mindent tudnak,

s mennyi mindent láttak már ők!

Közéjük búvok hát, míg el nem fújja őket is

a csípős őszi szél (..),

közéjük búvok, mert közöttük érzem, van remény!

----------------------- 19:59 -----------------------

Áldott e földön..

Mikor "hajnali" hat órakor felültem a lesre, még sötét volt és szívet melengető csend, körülölelt az erdő. Ahogy kicsit ébredezni kezdett a Nap és beszökött egy kis világosság eme idilli körbe, a madarak köröttem ébredezni kezdtek, s csicsergő hangjukkal kitöltötték a bennem rejtőző űrt, mintha hazatértem volna, mintha fáradt szemeim még mindig pihentek volna, s ama érzés kerített hatalmába e pillanatok tört része alatt, mintha nem is a valóságban léteznék. Nem tudtam miről csicsereghetnek oly nagy hévvel, s hallva oly vidáman, de mégis mintha hozzám is szóltak volna. Kezdett kivirulni az ég, és megérkeztek a szóróra az első vendégek, hogy reggelijüket elfogyasszák, időről-időre újabb vendégek tűntek fel, miközben a régiek odébb álltak. Néztem magam elé, s igyekeztem feldolgozni, megélni a csodát, amit megadatott látnom. Ősz van, juttatta eszembe egy pillantásommal hirtelen elkapott hulló falevél látványa, s a következő gondolatomban már Felix Salten írása jutott eszembe - kifejezetten a "Falevelek párbeszéde lehullás előtt", részlet a Bambiból. A mai napig hálás vagyok az egykori irodalom tanárnőmnek, hogy nekem szánta oly sok évvel ezelőtt eme részletet, s édesanyámnak is, hogy segített megtanulni egy mesemondó versenyre. De miképpen sorait felidéztem magamban, kicsit összeszorult a szívem, mintha engem is ajkaimon csókolt volna az ősz, akkor, ott, a lesen, hajnalban, valahol messze a rohanó világtól, valahol messze sajgó lelkem meg nem emésztett gondjaitól. Egy kicsit úgy éreztem végre jó helyen vagyok, és áldott e földön minden tekintetben.

----------------------- 03:38 -----------------------

Egy kevés..

Zenei ajánlás: Chet Baker & Paul Bley - Diane - If I should lose you

 

Én csak egy keveset szerettem volna, s ha úgy veszem, hát meg is kaptam. S tán ez majd egy életre elég lesz. Azért most még sajog a szívem, most még könnyen könnyeket csal elő emléke a tegnapnak. Hisz akkor olyan jó volt. Nem tudom, vajon érted e ezt?

S hány apró szikra gyúlt már lángra bennem, s hány kapcsolatot táplált a tűz, s hozzád szikra se kellett. Most kihűlten fekszem az ágyon, betegen. Görcsök törnek rám, ha rád gondolok, s leginkább a szívemben hallgattak el az angyali dallamok. Bárcsak értenél!

Elgyengültem, és elfáradtam sírni utánad, nem akarlak bántani. Most nem tudom, hogyan tovább, eddig minden olyan tiszta volt, most minden magába merülő szürke homály. Színtelen, íztelen a világ, közömbös, mint egy esős őszi délután, mibe oly sok levél távozik el. És én eláztam ez ősszel, rétegről rétegre, apránként, s mily hosszasan észre sem vettem, hogy esik. Hajnal van, látod, megint hajnali három, mint régen, de bárcsak most is kezemmel játszanál, s tudom, ó, tudom jól, remegő testem többé nem öleled át, s a forró csókjaimra se vágysz többé már.

Kiszáradok, mint a letörött faág. És engem most kitagad a világ, én most nem illek bele. S talán sosem illettem, talán éppen csak hogy hozzád illettem volna, volna.

Ki tudja, jön e majd valaki, valaki új, egy ismeretlen szerzet, s ha jön is majd, hát jöjjön, s ha majd ajtómon zenget, tán beengedem, s tán még helyet is találok neki, itt a mérhetetlen űrben, amit magad után hagytál. S talán, majd kéri, hadd maradjon, és lehet, engedem neki, s milyen kár, hogy szívemnek ő nem fog tudni ennyit jelenteni!

Csendesen csordogál az esővíz az ereszcsatornába, épp csak hallgatom, s azon jár az agyam, hogy talán jobb lesz, ha most már elhallgatok (..).

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás