----------------------- 22:04 -----------------------

Ingovány..

Arcomra sár került,

Rászáradt a mocsok.

Te még mindig azt hiszed,

Hogy különleges vagyok?

 

Por vagyok a szélben,

Féreg az éjszakában.

Egyedül a sötétben érzem,

Hogy leér még a lábam.

 

Magányos utcán

Visszhangzik a csend.

Fülem befogva

Menekülök.

 

Minél messzebbre,

Minél mélyebbre.

Ásóm emelem,

Magam földdel befedem.

 

Érzékeim élnek,

Hisz itt teremtem egykoron.

Mocsár s láp vidéke,

Az én édes otthonom.

----------------------- 14:24 -----------------------

A változ(tat)ás..

Zenei ajánlás: Boris Kovač & Ladaaba Orchest - The Last Waltz In Budapest

 

S e nyári nagy vihar, felkavarta a port, az út porát előttem. Nem látni mi jön, s mi megy el mellettem. Keringő apró esőcseppek érik el vállam vonalát, hegedű hangja száll az éjen át. Csillagos az ég, s mily csillagos, s mily sötét. Aluszékony lámpafények, pöttöm, szép remények, hát itt vagytok e még? S mi érint oly hűvösen, s mi ez az érzés, mely itt belül, a szívem táján leült? Kihaló félben a világ? Kiszáradt ágú fák testetlen nyomán indulok el, a fojtogató levegő nyomán, s elmúló csapákat látok, elhalványuló színeket, mondd e világban, hol bujkál most az értelem! Elhalkuló szuszogás, mily csendes a reggel, a fűben, ahogy fekszem egy harmatcsepp kelt fel. S hol éjszaka még dagonya volt, s fertő, ott most egy csodarét rejt erdőt. S már nem csak hegedűszót hallok, s már nem is oly sötét az éj se, s már nem félek, ha ez út kövére lépek..

----------------------- 00:56 -----------------------

Madárka..

S mint magányos fa az elhagyott legelőn,

A pipacstenger közepén térdepelek.

S úgy én is egy vándormadárra várok,

Az én madaramra kerek e világon.

 

Leszáll, megízlel,

S tovább száll egy álom.

Egyik madár jön,

A másik csak megül egy faágon.

 

Látom elmúlni a tavaszt,

Érzem őszülő hajam simítását bőrömön.

Figyelek, hallom, vihar közeleg,

Tudom, lesújt majd reám.

 

S most törött ágú fán,

Pihen meg

Csendesen

Egy törött szárnyú madár.

----------------------- 21:42 -----------------------

Bang bang..

Ha érteném magam, tudnám, mit mondjak neked. Tudnám, hol keressem a szavakat, hol ér véget a végtelen e helyen. Ott állnék valahol a szélen, ejtőernyő nélkül zuhannék a mélybe. Nem félek, már nem, tudom, mit tartogat az élet, egyik karjában csakis a szépet! Ott látlak téged, az élet oltárán, sose láttam szebbet, s most nem látok tovább az orromnál. Másodpercek, századmásodpercek, kiszámolt percek veled, minket a gondolat s nem az érzelem vezet? Lehet e újra? Lehet e másként? Lehetne, lehetne, hogy a sötétben legyek árnyék? Lehetne, hogy belehajoljak a térbe, ha fájna látni, s újra látni téged? Mosoly pihent meg kritikus arcomon, leplezni próbálom, de többé tán nem tudom. Mintha más lennék, mintha más lennék, mint tegnap..

----------------------- 21:29 -----------------------

Courisse..

Reszkető izom táncol bennem mintha ígéretem szegtem volna, ígéretem, mit magamnak tettem, hogy rólad többé testem meg sem nyekken. Ó, s most mily tetten értem magam, megint reád gondolt megéhezett elmém, mintha valahogy most is a közelembe lennél. Mit tettél velem, még most is nyalogatom sebesült lényem, el sem hiszem, hogy még most sem tudlak gyűlölni téged! Vádlottként állok eme lelki bíróság előtt, fájdalmasan tekint rám sértett felem. Az igazat mondom, ismétlem, s szívemre helyezem kezem. Szemem, ha hunyom, s lehunyom azt félve, emlékezek, emlékezek ajkaid ívére. Méz csorog a kanálról, most minden fekete fehér, ízlelőn egy fog a húsomba tép. Jeges víz vesz körül, s mégis szorít a tér, nem férek el itt, miért van ilyen sötét? Gyöngyöző bőrömről sós víz pereg a mélybe, csak szorítana, s halnék bele az ölelésbe! Zizegő szavaira lelkem darabjai újra összeállnak, róla éjszakákon át vacillálnak. Az éden poharába újra s újra új kört tölt a báros, s tán ettől lesz ködös e táj most! Mily sűrű e köd, de mondd, az ő alakját mégis miért látom? Néha azt kívánom, mindez lenne csak egy rossz, egy rémes álom! Elküldött szép szavak a levegőben rekedtek meg, köztük fekszem én is, elhagyott, leeresztett testemben kihajt egy kőris. Kőris ága kinőtte a teret, rajta egy madár pihenhetett ma meg. Levelén gördül egy esőcsepp, könnyből születve e táj mára termő lett. Lehulló levelei alatt, téli álmot alszik szívem, néha még fel-felébred, hátha megízlelhet téged (..)

----------------------- 23:42 -----------------------

Csonka óhaj..

Zenei ajánlás: Billie Black - I Waited For You

 

Mint a kutyának odadobott csont, olyan vagyok most én is. Játszik velem a gazdám, s ez nem csak tévhit. Poros mellkasomon egy-egy fogának nyoma, sosem veszett ki belőlem lelkem ostora. S tán ő nem is tudja, hogy zakatol a szívem, s hogy vágtába tépi ki magát üreges testemből, hogy végleg elfogyok? Szépen lassan összezsugorodom, mindez a szerelem. Azt hittem már ismerem, s hogy már láttam, hogy táncoltam át vele éjszakákat. Most mégis naivan dőlök a fehér paplanra nélküled, nem vagy itt, csak elmémben, mint képzelet. Ha nem írsz, hát nem írsz, s ha nem keresel most, ne is keress, ne is keress, gyere, gyere, s mégis szeress! Lobogok, mint zászló a szélben, nélküled nem tehetek mást. Hiányzik az ölelésed, a gyengéd szavak sújtotta csapás bőrömön, a néma közöny, a tekintet s a benne rejtett jelek, hiányoznak, azok a megismételhetetlen másodpercek veled. A dalok most is ugyanúgy szólnak, de mégis másképp, ritmus s hangulat nélkül, neked tán fáj még? Sötét éjszakába fektetem ki magam, s az eget kémlelem, nézem a csillagokat, nézem a végtelent, s benne látom ragyogó szemed, megcsillan, mint értelem e tájban, e szívtelen, s gaz világban. Arcokat látok, arcokban az arcodat, hangodat hallom, ahogy a szélcsend elmarad. Érzem parfümöd, tán épp erre jártál? Mondd! Mondd! Valaha is volt, hogy reám vártál?

----------------------- 23:08 -----------------------

Legközelebb..

Zenei ajánlás: Zack Hemsey - The Way

 

Erdő közepében, hol meghallani a csendet, ó most már tudom e földre szeretni születtem. A fák oltárán áldozom fel lelkem, vigye, kinek kell! Odadobom szívem az űzött vadak elé, hogy azok darabokra tépjék, s osszák azt szét, de te ne félj! A testem, a testem a szellő hordja el, s vigye oda, hol egykor szerettek, vigye oda, ahol sosem felednek! Gondolataim egy papírra véstem én, mielőtt a gyertya lángja elégett. Egy fecske szárnyán álmodtam meg az életem, az egészet. Hűvös most az éjszaka, a köd takar be, elnyílt az orgona. Lassan érkezik a fagy, de engem az öldöklésből most úgyis kihagy. Érzem, ahogy korhadó vázam a szú rágja át, lassan összedőlők, s az erdő romja leszek, mint a kiüresedett, lebontott magaslesek. Gyertek vadak, szentek, utolsó perceimben legyetek velem, legyetek velem itt e nagy csendben! Recseg az avar, s gyűlnek a népek, leheletek lobbannak a fénybe. S nézd, ó hullócsillagot látok még egy utolsót, még egy utolsót kívánok, majd lehunyom szemem. Nem megyek el, nem hagylak el, csak megpihenek, itt, ni! Sebzett lényem, sebágyában nyugszik, itt megtalálsz majd, a szúrós villámok oltotta vágyban, a kitört fa derekában, a friss fű között, a lombok alatt, a vad csapája mögött, vagy a napfény előtt járva, a társastánc mindenegyes pillanatában. Most minden olyan más, az éles vonalak eltűnni látszanak, az illatok a levegőben elvesztek egy másodperc alatt, nem hallom, csak zakatoló szívem moraját, elmémen emlékképek sora folyik át. S mintha valaki hűvös kezével ölelne át, s óvatosan emelve vinne magával, már nem érzem, milyen messze vagyok tőled, már nem érzem a pulzálást, a szívverésem okozta földi létem. Sötét minden, s mégis világos, fények táncolnak lehunyt szemeim előtt, oly nyugodt e táj, oly nyugodt e táj, s én majd itt várok rád!

----------------------- 01:48 -----------------------

A váróban..

 

Érj hozzám, egy karnyújtásnyira csak a jövő (..) Tudom, homályos a táj, s előttünk elrejtve még oly sok akadály áll. Hozzád szólok, most csak hozzád szólok, s valahol megremeg a táj, az éjen hűvös szellő jár át. Megszakad az ég, hallom hogyan morajlik. S nem bírja, nem bírja tovább, elsírja magát a vén Hold, ezüstszínű bárányfelhőkön tükröződik vissza lelked rám. S ha behunyom a szemem, ha behunyom a szemem (..)

A másodperc egy töredék része, ó, bárcsak jutna nekem, hogy belőled, s belőlem egy teremtmény legyen! Lefegyverkeztem, meztelen vászon fog körül, gyere, alkoss! A tied vagyok, s ha másé lennék, se lehetnék vele, valahogy észrevétlen a szívem lehorganyozott és elfeledte egykori vad énjét, egykori fékezhetetlen kilétét, most csak a tied vagyok, szeress! Ujjaim simítom habkönnyű tested vonalán, érzem, ahogy kiráz a hideg, s tested mégis a forróság járja át. Mondd! Fázol e még, ha testem, mint takaró ölel át? Mondd! Várod e még, hogy valaki rád bocsássa a csókjai hadát? Mondd, ó, mondd! Elég lennék e én neked? Elég lenne, ha azt mondanám, ez a szív csak téged szeret? S ha elég lenne, se lenne elég mégse, tudom. Ó tudom én jól! S tudom, beletörik majd egy darab belőlem megint e tájba, melyet a szerelem lobbantott újra lángra.

Most még énekesmadár fészkel szívemnek peremén, most még hallom csicsergését, még látom, hogy szárnyal, s tér vissza nap, mint nap, talán te is így teszel majd, talán te is visszatalálsz hozzám. S ha előbb rám lelnél, mily boldogság csörgedezne vénülő ereimben, mily remény járná át elöregedő tudatom. Elbújtam megint. Látod? Mindig játszunk, mint a gyerekek (..) Gyere, gyere s keress meg!

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás