----------------------- 14:01 -----------------------

Hozzád..

Zenei ajánlás: Keaton Henson - You

 

Elmúlok. S ha elmúlok, legyen az veled. Ha elmúlok, legyen az veled és most! Nincs más, nekünk nincs más csak a pillanat, a szikra a tűz előtt. S bár tudnám, hogy hova vezet az út, s hogy vezet e út hozzád! Ha vezet, elindulnék e rajta, hogy az út végén majd lelked-tested karjaimban tartsam? Ó! A mindent tudó, tán most szunyókálni tért? Nem súg, s nem ad hamis reményt. Engedem, hogy lásd sebeim, engedem, hogy mélyre ásd az árkom. Verem ez, hidd el, melynek csúszós a széle, melybe nem illik más lábnyom. Féltelek, úgy féltelek a nagy sötétben, hogy elnyelhet egy álom. Féltelek attól is, hogy esetleg elrabol a hajnal fénye, s többé szép szemeid nem látom. Féltelek éjjel és féltelek nappal, mindig úgy féltelek téged, télen, nyáron, ősszel, s tavasszal. Megültem a vaslovakat, melyeken az idő is nyargal, de előzni nem lehet, előzni nem lehet, élned kell a tegnappal. Itt a szoba, hol várni kell az előre megírt perceket, hol türelmetlen lépteket hallani, jajgató altatót, fülemre húzott párnámmal, hangod hallani volna jó. Eleven képet látok magam előtt, gerinced mentén lecsorduló vízcseppeket, ahogy követik hűségesen bőröd vonalát. Ó, s hogy követném én is, ha lenne módom rá, összekulcsolt kezeimmel minden napon imát mondok hát. Hinni, s bízni kell, s tudom, hogy te hiszel, s bízol. Tudom, hogy bárhol vagy te is most erre gondolsz. S én ostobán ítéltem el a tündérmeséket, most oly butának érzem magam. Tegnap itt voltál, tegnap még itt voltál az illatod a szívemre tapadt. Lenne bár időtlen, tétlen, hangtalan e világ, hogy egy pillanatra meghalld az ajkaim által suttogott fohászt.

----------------------- 16:57 -----------------------

Matula..

 

Lesem,

S hiszem, hogy majd látom őt.

Ott, hol az erdő zúg,

Ott, hol a galamb költ.

 

Az északi szél beszél hozzám

Mikor lehunyom a szemem.

Látom, hogyan terül el előttem

A végtelen mezeje.

 

S ha csak egy szeletet,

Csak egy darabot adna magából ma nekem,

Szívem dobbanása lenne

Utolsó üzenetem neked.

 

Összeszorul a mellkasom,

Hallom, ahogy remeg az avar.

Az erdő szélén

Egy szarvas kitörni akar.

 

Várok, s tán türelmem,

Még sose volt ily zavart,

Szaporán veszem a levegőt,

Továbbra is a szerelem hajt.

 

E szerelem,

Ez az ősi erő,

Elmerülni a természet keblében,

S várni holnap majd mi jön elő.

 

Ó, s jönni fog,

S jönni fogok én is!

Jövök, még tudok neked

A természetről mesélni.

----------------------- 00:45 -----------------------

A holnap megint más lesz..

Láttam, hogyan tört össze benned a váz,

Hogyan rogyott össze lábad,

S hogyan áztatta könnycsepp orcádat,

Mikor azt hitted, senki se látja.

 

S látlak most is,

Látom, hogy mily erő dúl benned,

Hogy mily messze jutottál onnan,

Hol egykor kellett lenned!

----------------------- 23:05 -----------------------

Dimenziók között..

Zenei ajánlás: Cheryl - Only Human

Itt állok az úton, az úton, melyet már ezerszer bejártunk. Most mégis az az érzés támad bennem, hogy szinte oly ismeretlen ő, mint az első pillanatban mikor rátévedtünk. S hogy mi sodort e végtelennek tűnő térre, erre az időtlen utazásra, vajon a szél ereje vagy egyszerűen lelkem bejáratlan vándorútja ez, magas sem értem. Kallódó pillanatok között porfürdőt vesz lelkem, néha visszaadok abból, mit nekem ez a gyönyörű táj termett. S időnként úgy hiszem, tán könnycseppem valaminek új kezdetet teremt, néha elhiszem, hogy egyszer itt lehetsz majd velem. Halkan szólongat a sejtelmes alkony, s mert a csillagos égbolt alatt nincs üvegbúra, s nincs lámpafény, nyugodtan térek álomútra, hol csónakunk, ha úgy akarjuk, hát összeér. Elmaradt pásztoróra, s átbeszélt hajnalok, az óra csergése, egy papíron mondatok. Honvágy húz vissza a valódi létbe, tudom nincs esélyem, hogy e pillanatot újraéljem. Azonos utunkon eltérő a dimenzió, ha te itt vagy, én beleolvadok a tájba, s ha én mennék, s indulnék az éjszakába, mint szemeid ragyogása vakítanak a fények, talán tenyerünk egyszer újra összeérhet. Padon csúszik szét a lelkem, némi támaszra vár, kívül az egészségesnek tűnő testben, most gyilkos féreg rág. Mily pusztító, s mily buzdító egyben a magány, s én szeretem, sosem tagadtam, most mégis úgy érzem megcsalására késztetem magam. Talán ha elég gyorsan rohanok a dombokon át, talán ha elég váratlanul veszem a levegőt, ha sietősebben pislantok, mint ahogyan a pillanat múlna, talán a lényem egy dimenziót túlnyúlna. S tán így leszek utazója, utazója ennek a mindenkori létnek, s így találok rád, s érzem majd a kínzó fájdalmat is szépnek.

Csak egy jelet küldj, egy jelet, hogy indulni ne féljek (..)

----------------------- 23:15 -----------------------

Egy csepp tavasz..

S mi folytán lettem én,

Oly szerelmes beléd, Élet?

Mikor annyiszor hívtalak hazugnak,

S igazságtalanul csúfoltalak téged?

 

Most mégis gyönyörűnek látlak,

Talán csak egy csepp tavasz kellett.

Egy csepp tavasz,

Hogy elhiggyem neked is van lelked.

 

Mit takar az akarat az ismeretlen előtt?

Belépsz egy ajtón,

S egy új élet oson csendesen eléd.

Ki vagy te?

 

Mi ez a szemtelen cselekedet,

S most hová bújtál?

Erdőt, mezőt bejártam érted,

De te még most sem értesz?

 

Rohanva múlnak a percek,

Nyitott tenyeremből,

Ujjaim közül

Kiáramlik a víz.

 

Rád gondolok,

Rád, ha nem vagy velem.

Hallom, ahogy utánad hív

Engem is a bohókás végtelen.

 

Megyek utánad,

S leszek előtted.

Cserkeljük be együtt

Jövőnket!

----------------------- 23:44 -----------------------

Elhúzódó..

Zenei ajánlás: Antonia Vai - Time Killer

 

Van e égetőbb színe a tegnapnak,

Mint a vörös?

Ahogy lement a Nap

Tőlem az élet is elköszönt.

 

Ki vagyok én?

S ki vagyok én, hogy kérdezzelek téged?

Hova tűnt a bárányfelhő?

Mondd, hová tűnt el az égen?

 

Csillagos éjszaka,

A Hold is csendesen vár.

Ahogy én vártalak,

Ahogy némán megálltalak.

 

S most a sivár végtelen írja sorsomat,

Elhagyom mindenem,

Elhagyom magam,

Majd valaki egyszer megtalál.

 

S majd ha valaki egyszer megtalál,

Mi lesz akkor, mondd?

Ki leszek én újra?

Ki voltam én mindig?

 

Kihalóban a lámpa fénye

Látod,

Egy gombnyomás és vége.

Itt vagy még? Hallasz?

 

Néma a mikrofon,

Szavamba vág a csend.

S a gitáron egy húr sem igaz már,

Mind elhangoltan egy érintésért sóvárog tán.

 

Ha kezembe kerül,

Majd az ujjaim fogják át gyenge nyakát,

És végigsimítom puha bőrömmel szálkás testét,

Majd ha rám találnak, ezt el ne feledjék!

 

Nem tanult, nem értett emberből

Hirtelen testet nyert lélek lettem,

Mondd, mégis mit ér mindez,

Ha kit kívánnék, nincs mellettem?

 

Nézd, ott a felhő az égen!

Visszajött ő hozzám.

Visszajött a hajnal fénye,

Visszajött ő is hozzám!

 

Mondd, visszajönnél te is,

Ha mellőlem elhajolnál?

Letört ágaimból,

Valaha fészket raknál?

 

Megöregedett leveleim,

Színeikben érted ragyognak.

Hajtásaim érted nyílnak,

Még mindig nem látod?

 

Kiszikkadtam, kismadaram,

Száraz szájpadlásomon

Megpihen egy utolsó sóhaj még,

Úgy sajnálom, de úgy, hogy elkéstél.

----------------------- 15:44 -----------------------

Holnapután..

 

Mert ha mosolygott, vele mosolyogtam én is. Mily kontraszt közted, köztem és az elnyúló világ között, a szépség megint falakba ütközött. S te szomorúfűz, úgy állsz, oly magányosan a réten, mint jómagam a nagyvilágban. Futtában kaptam lencsevégre az időt, mennyit is ér egy megörökített pillanat. Ha eladnám az emlékeim, mondd, nekem mi maradna, mondd, miből élnék én? A forrásom vagy, az éltető levegőm, ihletet adó múzsám vagy te. Emlékszem, egy időben még azt hittük, minden örökké tart, hogy halhatatlan a világ, s nem érdekelt, hogy mit hoz majd a holnapután. Már tudom, utópikus gondolat volt ez, két buzgó fiatal gondolata. És ma már hiába csikorgatom fogaim, hiába harapom el nyelvemen a születő szavakat, látom előre, koponyánkat por fedi majd és nem fogom többé kezed. Most még veszett szívemtől habzik a szám, esténként ajkaid ízeivel hunyom le szemem, olykor kívánva hadd ne ébredjek még. S bár eddig mindig eljött a hajnal, harmatos fűszálak között köszönve rám, miközben bujkálni próbáltam előle, és nehogy azt hidd, hogy a játék heve vezérelt e tettben, nem, csak nem vágytam még egy napra, s egyetlen napra sem nélküled. Viharba érkeztünk mi erre a világra, vad, tomboló viharba. S hogy merre fújt a szél a fák ágain látom, tán arra menjek én is? Emlékszel még rám? Van még nyoma rajtad az egykori létnek? A testem elmúlóban már, minden nap egy kicsit belehal a térbe, de neked, neked most is csodaszép, ragyogó a fényed. Leszel e még egyszer a csillagom? Mondd, leszel e még? Esténként majd, mikor lepihen egymás mellé testem s lelkem, rád várok majd, s ha beborul és leszakad az ég, akkor sem mozdulok majd, mert tudni fogom ott vagy, s ha eljön a reggel, mozdulatlan maradok, s csak az éjre vágyom majd, csak rád, az egyetlen csillagra az égen.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás