----------------------- 23:53 -----------------------

Az első számú vádlott..

Zenei ajánlás: Audra Mae - Forever Young

 

Igen, letettem a puskát, magammal többé nem harcolok, küzdjön ellenem egy világ, de ezt a valakit, ki vagyok, többé fel nem adom már!

 

(..) Poros a térdemen a nadrág, a szakadásánál véres a bőröm, fájt, égetett a tudat, mit a lelkem őrzött. Eljártam a cipőm talpát az úton, melyen haladtam feléd, hogy megfeleljek neked, s csalódnod ne kelljen bennem, amíg élsz.

S most mély sóhaj járja át a teret, megbocsátást hoz a szél, fütyülve a fáról egy cinege a földre tér.

Csendes a zajos világ végre, most nyugodt a hajnal, elmossa bűneink a zöldár késő tavasszal. Itt fekszem most én is, és igen, talán saras a testem, talán magam is vétkeztem, de hidd el, nekem mennem kellett, csak mennem, szenvednem, hogy érezzek. Mikor összecsuklott térdem, hát mászva vergődtem tovább, kúsztam a föld porába a holnap után. Vízre vágytam, de szárazságot hozott a hajnal, minden bajom volt a bennem szóló zsivajjal. Az égbe vágytam a madarak közé, s mikor elmém nem érzékelte már, mi képzelet, s mi valós, nem volt más, s nem maradt más csak a remény.

Az a pöttöm szikra, mit nem olt ki a harag, a düh, (..) az a lenni akarás! Ezért van, hogy baktatunk az úton, s robotolunk éj nap után.

Bocsánatra vágytam, megértésre talán, kerestem azt, benéztem én minden bokor alá. Még sem súgott nekem senki, a súgólyuk üres volt, nem volt megírt kalapszöveg. Kapkodtam a lábam és őrületben jártam. Hűvös éjszakának keblein pihent meg a lelkem, azt hittem akkor már, hogy magamból minden erőm kileheltem. Lehunytam szemem, hagytam hadd vesszen el testem, míg orcámon póráz nélkül szaladgált néhány könnycseppem. Veszett cseppek voltak már, nem hatott a vakcina (..)

Egyedül, teljesen egyedül, valahol, csak lenni, érezni, hol örülni, hol meg tudni kell szenvedni. S nincs más, aki megélhetné, mit neked kell, itt nincs olyan, hogy a másik! Magad vagy, a fizikumod, az elméd, a lelkiismereted, te vagy a magad ereje, így indulsz útnak. S a végén, majd visszanézhetsz s talán az öntudat tengerében úszhatsz. (..)

----------------------- 22:03 -----------------------

Hiszem..

Zenei ajánlás: Tobias Jesso Jr. - How Could You Babe

Hiszem, hogy a reggel himnusza nekünk szól, mikor felkel a Nap, s minden madár az ébredésről dalol, ahogy egykor te daloltál róla, és már megint csörög az ébresztőóra. Eltelt- e öt perc, magam már ezt sem érzem, elgémberedett megint a felem, melyen egykor fellelhettelek téged. Most a mézes kávé is keserű, a teli kád is üres, habok sem kelnek rajta, hogy futhatott a hajónk ekkora viharba? Mint a cipőfűző, ki másik fele nélkül életképtelen, mint a megfoghatatlan bögre, mert fül nélkül minden bögre ilyen, mint az illat, melyet palackba zártak, olyan lett a szívem, mint egy ketrecben tartott vadállat. És a tegnap lábnyoma, ó és én, az időutazó, (..) karjaimban tartanálak, csak még egy percre kérlek, élni volna jó! Könyörülj meg rajtam, hisz nem vagyok más csak egy megtört, szerelemtől ittas lélek, mióta is, mióta is ismerlek én téged? Csak még egy csók a meztelen vállra, csak még egy selymes sóhaj az éjszakába, egy utolsó kedves bók, mit füledbe súghatok, engednélek, hogy menj, de kezem után nyúl karod (..)

----------------------- 19:21 -----------------------

Tanvadászat..

 

Jégtengerben állt az erdő, a fák a napfény felé nyúltak, ágaik a levegőbe simultak. Az avar, ó képzeld, milyen gyönyörű a barna árnyalattal itatott zöld fű, ha a vadász reá térdel. És ott az a csend, az a pisszenésnyi kábulat, mintha haza érkeztél volna. Majd a hajtók hada veri fel az erdő népét, kezdetét veszi a vadászat.

Reggel van még, korán, talán a tavaszt érzi a föld a lábunk alatt, s talán a távolban még köd ül meg a tájon, miközben a hajtás előre halad, elmerengek, őzek a messziségben! Mondjátok, mire vártok?

Csaholnak a puskák mellett az ebek, futnak, az erdő mélyébe s követik orruk hegyét, most egy sem, egy sem henyél. Hideg van, s megdermed a kéz, melyben a puska nyugszik. Léptek zaja kúszik az ágak között, ébresztőt fúj a vadnak, s az gondolja, most kitörök. Felreppen, s sorsára bízza magát, repül, repül, valahol messzi majd megáll.

Lehet e mindenki szerencsés ma? Mindenkinek megkegyelmez e a végzet?

A hajtás véget ért, s csend szállt újra az erdő szívébe. Mi hálásan visszatekintünk egyszer-egyszer, ahogy távolodunk szívverésünk még mindig szapora, hódolatunk a természetnek nem szűnik meg soha! Tiszteletet, s megbecsülést kívánunk mi neki, s tekintélyt vadjainak, tiszteletadást, és alázatot az erdőt járótól!

----------------------- 21:48 -----------------------

Vándormadarak..

 

Már elhittem lehetetlen, mikor megtört a csend. Alattomos suttogás motoszkált idebent. Lassan letelepedett a köd az elmei tájra, beburkolózott a lehetőségek rejtett világába. Remény magját veti el a kétellyel szeretkező éjjel, fölém hajol a pirkadat. Álmosan köszönt a reggeli kávé, s már hallom dalol a pacsirta, elillan a pillanat. S a messzi világba most, robogó vonat füstje csap, látod a boldogságtól én is vele szállok. A magasban érzem, tudom, hogy holnap is itt leszel, s a sugallat, mintha elterülne előttem egy álom, élni akarok újra, élni a világom. Ó ha lenne érzék, ó ha lenne szó, arra mit kifejezni volna jó! S ahogy dobban a szív, levél hull le az ágról, a szél táncol tovább vele (..) azóta kizöldültek a fák, érzed, s már illatoznak az ibolyák. Ó ha tudnád, ha tudnád, hogy veled jött csak el igazán a tavasz, télen a ropogó hó alatt kacajod tengerré olvasztotta lelkem, óceán lettem én! A legerősebb, s a legnagyobb veled. Te jöttél, te jöttél, s maradtál, s közben visszaadtad az életet nekem.

----------------------- 22:30 -----------------------

Sebgyógyulás..

Vagy ő akad bele, vagy valami, ami a minden.

Lassan elhittem, már jó lesz, s így levettem a sebtapaszt, s ahogy nyúlok a levegőbe, valami a pillanatban megragaszt. Fájdalom cikázik át testemen, mint villám a nyári éjszakán, épp egy szisszenés, s a perc már él tovább. Legyen még egy próba, had lélegezzen fel a seb, nehéz, de az életben hinni, lenni, menni kell, hogy jobb legyen. Igazítom a hajam, már-már megúszom, hiszem, s egy éles hajszál most mégis érinti sebesült húsom, összeugrik szívem. Megint az a régi, ismerős, de fájdalmas barát, az ingerület egy újabb pisszenéssel lép csak tovább. Végre itt az éj, a paplan után kutatok, a sötétben a gyógyultnak hitt seb a huzatban megint felbukott.

----------------------- 22:44 -----------------------

Kikelet..

Zenei ajánlás: Seekae - You'll

 

A lámpafény futott e át az éjszakán?

Hideg van,

S a paplan már nem ér át.

 

Hol karod pihent meg testemen,

Most minden porcikám idegen.

Lesz e valaha tavasz?

 

Megállva a hídon,

Előttem a meztelen végtelen,

És úgy megmártóznék belé.

 

A csend fészkelte be magát,

S hogy üres helyet talált,

Hát maradt.

 

A karom rángatja az ideg,

Talán csak sír az elmém,

Miért minden ilyen rideg?

 

Látod, olvad a hó,

Talán most eljön majd a tavasz,

Talán a csend belőlem majd új dallamokat fakaszt.

 

S hogy az útra nézek,

Megcsillan egy csillagkép,

El teleportálódtam, innen minden olyan csodaszép.

----------------------- 22:14 -----------------------

Eszter..

Zenei ajánlás: You+Me - You and Me

 

Mindenki eltűnt előlem,

Mindenki, aki valaha harcolt, s most kísért a félelem.

 

A hídon zaklatott emberek,

Baktatnak le, s föl, csak a korlát nem enged helyet.

 

Meg nem remeg az bele, merev, közömbös az,

Pedig ők fecsegnek, csak fecsegnek, és sosem fogy rút szavuk.

 

A levegő elhal, kimozdul a tér,

egyedül lélegzem, olyan egyedül én.

 

Míg a mélyben, ó, ott a mélyben ölelő szerelmek lázadnak,

S záloga talán a hideg szél a télnek?

 

Hisz minden, ami veled történt,

Bennem is nyomot hagyott.

 

Eszter ne ugorj,

Eszter, ne ugorj olyan nagyot!

 

S már magányos a cipőfűződ,

Hová tűnt a párja?

 

Hátrahagyott naplemente nyugszik

Egy a megrontott éjszakába.

 

Miközben kézzel írott levelet

Áztat el egy kósza könnycsepp.

 

Eszter ne ugorj,

Eszter, ne ugorj, kérlek!

 

Zord ez az éj, s vad talán a gondolat,

Mondd, vajon mindent elutasíthat a sziklaszilárd akarat?

 

Mi ez itt most, és hol vagyok elveszve a világban,

Mégis miért várlak minden este megrögzötten, hiába?

 

A levegő elhalt, mikor kimozdult a tér,

Azóta egyedül lélegzem, olyan egyedül én.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás