----------------------- 11:22 -----------------------

Szándékosan elkövetett..

Zenei ajánlás: Berlin - Original song for 12 cellos (and a kick drum) - ThePianoGuys

 

 

Kint vöröslő fellegek gyűlnek fölénk,

Bűntől és megalázottságtól izzó testek kélnek útra.

Vétkeznek, sorra vétkeznek (..),

Szítják a haragot, a mérhetetlen keserűséget.

 

„Ártatlanok” hullnak a porba,

Miközben csak kincseket keresnek.

A szivárvány fekete-fehér lett,

Egy nagyváros kietlen.

 

Hazudnak, nyúzzák a népet az urak,

Valóban senkinek nincs igaza?

Megint sakkot játszunk,

Csak a parasztnak nem szóltak róla?

 

Milyen kapzsi itt ma

Minden szélbe szálló sóhaj!

S már értem, nem a világ hazug,

Hanem mi, emberek (..)

 

Leereszkedő kopjafák,

Rajtuk mai dátumok,

Leesett friss hóban

Véres lábnyomok.

----------------------- 23:54 -----------------------

Tövisemlék..

 

Kihalt az utca, némi pislákoló hamis fény, még beszökik hozzám, a lemezlejátszón még serceg a régen lejárt lemez (..), "s te azt mondtad, nem törődöm eléggé veled".

Lassan kapva fel játszik a szél hajával, mosolyába belepirul egy kisgyerek. Kihajolok a nyitott ablakon, s csillagokat látok, s köztük téged.

Vonat fut a síneken. Ideáig hallani a hangját, de te már biztos alszol (..).

Az éjszaka némasága emlékeket ébreszt bennem és testem hanyatlón, megadón hajlik össze, mint papír az összeszorított tenyérben. Egy pohár vízért indulok.

Léptem visszhangzik, s már ködös is a táj, pedig csak egy pillanat volt, s kezed ma más kezében jár.

Én bolond, remélek, mint a többi, ágyam a koporsóm, szívem összecsuklik.

A szerelem, a szerelem, miféle mély verem (..).

----------------------- 16:33 -----------------------

A csend..

Az emberek többsége nem tudja kellőképpen értékelni a csendet. Nincsenek tisztában annak erejével, s nem ismerik hatalmát a csend mögött megbújó „bölcsességnek” sem. Hisz, oly sok mondásunk tarja becsesebbnek a hallgatást, mint a hasztalan fecsegést. Ne hagyd magad elfelszínesedni, ne hagyd, hogy kikényszerítsék a csend megtörését az oroszlánüvöltést hallató rémek! Hagyd, hadd legyen igazuk, hadd locsogjanak, mást sem tudnak ők, és te csak kortyold lassan tovább italod..

----------------------- 19:02 -----------------------

Utolsót rúg a Föld..

Mert többé nem leszünk, se te, se én, talán máshol leszünk mások..

Mert egyszer minden véget ér. Mert egyszer örökre elszáll a madár a törött ágról, s többé nem sírnak majd utána a fák, nem hullajtanak könnyet a semmiért. Bár lombjukat vetnék le érte, ha volna lombjuk, hogy egy pillanatra maradásra bírják még. És tövükben nincs többé ezerszínű elhaló tavaszi remény sem, korhadt valójuk az örök enyészeté lett.

Tollpihe ereszkedik lassan a mélybe..

Köröttük nem nő virág, s nem nő fű sem, kopár, elhalt vidék ma ez, a Föld. A magunk mögött hagyott hosszú esztendők mérgező pora, most szemétként pihen meg alattunk. S nekünk, kik egykor láthatták, mint homályos múlt, néha-néha majd feldereng, hogy milyen volt, a friss víz íze, s a zöldellő rengeteg.

Elhagytuk a Földet, kényszerből, de mentünk. S lábunk az óta nem ért szilárd talajt. Kizsigerelt otthonunkra a hatalmak szerint gondolni bűn, hisz az ember vétkétől mentes lény, ki tehetetlen uralmak alatt szolgált és élt. S hatalmaink szerint a felszabadulás ára, hátrahagyni valamit, hátrahagyni az alkotó Földet. S mint, hamvadó cigarettát elnyomni csak egy hamutálcán, s hagyni had füstölögjön magába szegény. Uralmaink vakok, nincs bennük semmi erkölcsi esély.

S mi „lázadók”, kik az új nép ellen, a felemelkedettek ellen vétünk, minden szóval, minden gondolattal, mi bűnöző vadak, elkárhozottak lettünk. Holnap tán utolérnek minket, holnap tán megtudják, hol búvunk meg éjszaka, hisz egyre kevesebben vagyunk. Egyre kevesebben vagyunk, kik vágyálmokkal térnek nyugovóra, hogy majd egyszer újra (..), kik nem tudják hátrahagyni Őt.

Lehet, utolsó soraim lesznek ezek, s holnap hamvaim kapja fel a szél, legyen így, legyen ez az én regém!

----------------------- 18:46 -----------------------

November..

Mint a csillagos ég,

Most úgy fénylik a temető.

S mint az őszi avar,

Oly színes most a sír.

 

Félhomály van,

Fohász száll a szélben.

S a szívben

Megfeszül egy ballada.

 

Hideg van,

Belül mégis melegség tölt el.

Lelked emlékei felrajzanak,

S átölelik ez éjszakát.

 

A síri csendben csak

A bagoly vijjogása hallik.

Lassan,

Csonkig ég egy gyertyaszál.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás