----------------------- 18:57 -----------------------

Csorba bögre..

Zenei ajánlás: Luluc - Small Window

 

- Mondja, már elbúcsúzott?

- Nem, miért is kellene, hisz mind halhatatlanok vagyunk, egymás szívében, lelkében örök nyomot hagyunk, túl a téren, túl az életen, túl az időt számláló fogaskeréken, s túl a kételyen (..) Itt nincs olyan, hogy utolsó, az nem létezik, az nem létezhet.

Meg amúgy is Aranyom, egy picikét mind meghaltunk már korábban is. Amikor reménnyel fűtött az éjszaka, s új lehetőségekkel kecsegtetett a reggel, mikor álmosan, de boldogan ébredtél fel, nem gondoltál rá? Nézd csak, ősz haján játszik a fénysugár, mintha elhomályosítaná ezt a megfáradt színt, nem igaz? Az évek, a kidudorodott erek a kézfejen, a halandó rugalmasság, s ő még mindig mosolyog, habár pulzusa már gyengébb, de nézze csak szeme ragyogása mit sem változott, ugyanúgy él, mint a legelső pillanatban, mint ahogy a születése pillanatában azt először látni véltük. Csodálom őt, mindig is csodáltam, bolond az, ki nem így tesz.

Elnyűtt már ez a bögre, látja nincs is már ép bordája sem, s mégis a legkedvesebb nekem. Itt-ott repedezett, a füle már évek óta törött, de erős anyag ez, olyan, amelyet ma már nem gyártanak, meg nem hajtja fejét akármilyen fenyegetés előtt. Igen, ilyesmi az élet fenyegetéssel átszőtt kalandregény romantikus köpenybe csavarva. Jól ismerem én, e bögrét.

Hányszor vigyázott rám, s áztatta el lelkem, mint tej a csokis kekszet, és hányszor vigasztalt, ha rossz cselekedetet tettem, úgy játszottunk, mintha sose lenne vége, mintha örökké üldögélhetnék az ő ölében. Nem hagyta, hogy féljek, mesélt nekem, ha villámokat szórt az éjjel, dédelgetett, ha fájt a szívem bal kamrája, ha tehette volna, sose engedi, hogy csalódjon bármely gyermeke a világban (..)

Kilazultak a csavarok, rozsdásak már az anyák, a mókuskerék is tovább száguldott, talán a vágya után. Hallod, hogy szuszog, ó bárcsak hallanád a hangját, s ahogy nevet, maga a harmónia születik meg vele. De most nyugodt, csak alszik, épphogy csak elpilledt, csendesen, csak egy kicsit pihenteti szemeit, egy kicsit ellazítja ajkait, (..) de csak erőt gyűjt. Azt mondta nem kell félni (..) csak pihen egy picit, tudod, csak egy kicsit (..)

Csak nem értem, ezt az egyet (..) Mondd, mekkora lehet a szív, s mert biztosan hiszem és tudom, hogy neki hatalmas van, az ugyan hogy férhet el egy ilyen pirinyó testben?

----------------------- 02:16 -----------------------

Ha keresnél..

Zenei ajánlás: Plain White T's - Hey There Deliah

 

Talán nem voltam elég hangos

Mikor némán kiáltottam az éjbe.

Talán nem ért elég remény,

Mert félelmemben léptem.

 

Talán éppen esett,

Mikor a közeledbe értem.

Talán sosem láttalak még

Olyan élesen, olyan szépnek.

 

Talán nekem álom volt csak,

Mi másnak a valóság.

Talán mindig azt kívántam,

Hogy egyszer majd találj rám.

----------------------- 19:08 -----------------------

A csehó..

Zenei ajánlás: Norah Jones - Sinkin' Soon

 

Hogy a dohányfüst itta e be a helyet vagy a hely itta e be a dohányfüstöt, mind a mai napig nem tudom, csak találgatni lehetne. A világtól elszakadt egy hely volt ez a csehó, mégis telis tele volt az mindennel. A kiürült röviditalos poharak alatt megbújó álmok, a meztelen lelkek dédelgette remények, a golyó ütötte nyomok az antik óra mellett a falon, hiszékeny kislányok összetört szívei, a komolytalan fiúk hülyeségei, éltették e helyet. Aki ide belépett s tovább maradt, mint egy pillanat meg is értette a varázst, míg az átutazó csak zavartan, feszengve fogyasztotta el italát. Hm, mit hagytak ki (..)

Hol találnak még egy ilyen csehót, aminek nincs alapja, nincs támasza, és a bárszékek felett is csak a csillagos ég suhan, zavartalan, dalolva, s részegen, s ahol minden este bluest, jazzt énekel maga a vörösen izzó kéj? Ha kiürül a pohár, még egy kört kér?

Maga tényleg azért jött ide, hogy megtalálja önmagát, belső békére leljen? Itt? Ahol mindenki elveszett, mint egy ágy alá csúszott érme, mint egy páratlan zokni a szekrényben, vagy mint egy régi kép a falon? Tudja, mire gondolok, hisz úgyis tudja, olyan képek, amiken a múlt van, mert már maga is annak hívja, igaz? Mert oly sok minden változott azóta, magára se ismer már. Azokat az éveket, s pillanatokat se hiszi el magának, szinte olyan, mintha más képei lógnának a falon? Ismerős, nézzen oda oldalra, ott egy halom.

A lányok, mind szerelemre várnak, a fiúk játszanak, mögöttük az évek látszanak, persze mindig van kivétel. Hogy is ne volna?

Akkor, kér még egy kört?

Vigyázzon a szemeivel, még a végén olyat lát, amit nem kellene. Vagy, ami rosszabb, elhiszi, amit lát. Nézzen oda, igen ő ott, gyönyörű igaz? Báj a szemnek, de a smink mögött, épphogy köszön a lélek, bocsásson meg, hogy magára meg nevetve nézek. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van. Mi maga író? Költő? Mind tettesek vagyunk, mind bűnben élünk, itt nincs jobb vagy rosszabb, itt mi vagyunk, egész nyugiban élünk, ott kint, jesszus, mi van ott kint! Tudja, kint a világ a hazug, vagy mi vagyunk azok?

Mindegy is, higgye el, oly mindegy. Ha egy bogár, a szembe csapódik, ingerli azt, igaz? Na, látja, mindenki bogár a másik szemében. Néha, mi magunk vagyunk a saját bogarunk is. Mi már berendezkedtünk ide, megvan itt mindenki helye, nézzen csak szét, itt nem a szem a lélek tükre, hanem a hely. A törött bárszék, a pókháló a sarokban, fiúk a lányok ölében vagy fordítva.

Látja az órát? Tudja, miért nem jár? Az idő lényegtelen, csak telik, nem ad plusz perceket, az idő eltemet holt lelkeket, na de csak ha hagyják! Nekünk az idő nem fontos, tudjuk, hogy az mindig pontosan múlik, nem kell emlékeztető rá.  Nézze, a cukros bácsi, sose ér ide időben, tudja, mindig cukrokat dobál nekünk a levegőbe, de hiába ismeri az órát, késik mindig, a nem jóját! Na de mindegy, söpörjük a szőnyeg alá.

Nem tudom feltűnt e magának, s mivel nem ismerem céljait, kötelességemnek éreztem szólni, lassan beleolvad a környezetbe. Mondja nem bánja? Nincs, aki a nagyvilágba hazavárja?

Ó, ne is mondja! Keserű csuporból mérik a szerelmet, de porcukorral hintve tálalják, mi? Ha tudná, de csak ha sejtené, mi folyik itt. Jobb, mint egy rendezett darab, a szereplők adottak, az élet meg maga a színdarab.

Szóval, maradni tervez! Legyen, e hely befogad bárkit, ki kivárja sorát, azt ki illik a képbe, aki itt új életét remélte, mind itt van, jött s maradt.

Ó! Maga, különleges. Tudja? Bár, igazán mindenki az, a maga módján.

----------------------- 00:35 -----------------------

Érinted az élét..

 

Le akarsz e nyűgözni valakit?

Mondd, élsz vagy halsz,

Élettelen testből a virág kihajt?

 

Ágak közt vergődik

A törött szárnyú remény,

Mondd, az ember élete küzdelem, míg él?

 

Két kar forr össze egy régi képen,

Fekete-fehér e fénykép,

És mégis szebb, mint az Éden.

 

Szeretet,

Mondd e szó még neked valamit,

Vagy felnyitsz egy könyvet, hátha az majd mindenre megtanít?

----------------------- 01:09 -----------------------

Valahol, korábban..

Zenei ajánlás: Pierre Van Dormael - Le Temps Immobile (Mr. Nobody OST)

 

 

Hallod ezeket az ajkakat elhagyó sóhajokat, melyeket feléd fúj a szél?

Érzed e talányát a ködnek, hol a vihar elől a csend bujdos meg?

Látod – e, a gyertya fényét, ha az nincs előtted?

 

Gondolnád, hogy gondolod már,

Mielőtt maga a gondolat megszületne?

Hogy érzed, ha ő ül valahol a közeledben?

 

Tudod, hogy ki ő?

Tudod, hogy merre tart?

Van bátorság benned, hogy beismerd, hogy ha felkavar?

 

Ismerős ez az illat?

Úgy ítéled valahol találkoztál már vele?

Valahol, hol a végtelen idő hódított teret?

 

Hiszed, hogy van, ami nem vész el, megmarad örökre?

Hiszed, hogy van, amit semmi,

Se a végtelen, se az idő, se a tér nem választ el?

 

Sejted, hogy vagy, sejted, hogy most létezik ő is?

Érzed majd, ha lelketek összemossa az ár?

Tudod majd, hogy rólatok szól a dal, melyet a madár énekel a kiszáradt fán?

 

----------------------- 02:17 -----------------------

Reggel, ha írtam volna..

Zenei ajánlás: Joseph Arthur - Honey and the Moon

 

Csendesen elhalkul, mintha már nem is fázna, mintha nem lenne gondja a nagyvilágnak. Rezzen a bokor rajta egy ökörszem, mondd, szerelem lesz ez örökre? Születő fénycsóva bújik meg benned, üzenve, hogy mindig lesz hova hazamenned. Emeletes ágyon van még hely a szívben, bármikor szívesen látnálak itt téged! S ha hólosan érinti lábfejed a földet, a hóban angyalt látsz majd, elmerengőben. A befagyott víztükör alatt a remény bókol neked, míg az időben porrá válik az emlékezeted. Hunyd le hát szemed kedves, még egyszer utoljára kérlek, s érezd, hol a tél, hol a nyár, hol az ősz, s a tavasz szele, ha érint, én, érintelek téged!


Hol a tél, hol a nyár, hol az ősz, s a tavasz csak rád vár,

a lehulló falevél, neked mindig táncot jár..

----------------------- 22:22 -----------------------

Lepeltelen..

Zenei ajánlás: Here with Me -  Susie Suh x Robot Koch


Lepeltelen testen csúszik meg a fényár, lassan hozzád bújik az éjszaka és én nem leszek veled. Elhagytam a kulcsot, vagy zárba tört az akarat. Köd mar a szembe, ahogy elmém utánad kutat,
keresem a jelet, mely sötétségből megmutatja majd a kivezető utat. Mit ad az éppen lehulló csillag vagy a tapasztalat édes mezeje, ha nincs a gondolatnak teremtő ereje? Bárcsak simíthatnám kezed! Halványan pislákol a régi lámpa fénye, utcáról utcára kerestelek téged. Hát valóban ennyi lett volna, s elszakadt a szalag, mely két test lelkét egyben tartja? Zihál a mellkasom, üvöltene szívem, mikor elveszek azt kívánom, bár ne becsülnélek téged. S a pillanat, mely e gondolatot szülné, azonnal félbeszakad, menteném a menthetőt, a ki nem mondott, de kigondolt szavakat. Csak tudnám elfojtani a kétely mézes hangját, a magamban születő űrt, a düh magját. Csapkod az eső, s már megint rám fagyott egy könnycsepp, lépteim zaját visszaveri a lélektelen tér. Bárcsak sóhajom elvinné hozzád a zimankós, süvítő szél! Bárcsak hallanád a testem, ahogy az minden pillanatban érted reszket!

----------------------- 04:34 -----------------------

Altató..

Zenei ajánlás: Robot Koch - Nitesky Featuring John LaMonica

 

Homályos a tenger,

Elnyelte a táj

A siralmat,

Mi a téli éjszakát járta át.

 

Ki itt járt, ki itt járt,

Maga után nyomott hagyott,

Összegyűrt lepedőt,

Elnyűtt szívet a havon.

 

Kételyek és rabok,

Szabadok és ripacsok,

Árulók vagy hősök,

Hangosak legyünk, vagy némán tőrbe dőlők?

 

Kovácsoljunk szívet

Acélból és lágyvasból,

Szívósat,

Iránytűként megbízhatót.

 

Emeljünk várfalat,

Árok fölé hajlót,

Olyat, melyet elkerül a madár,

Melyet elkerül a vándormadár.

 

Szél éltesse

Az ajkainkról születő imát,

A nappal s az éjszaka

Éltesse a szerelmet.

 

A szerelem

Éltesse,

Táplálja

A veszedelmet.

 

S a veszedelem

Hajtson minket tovább,

Rögös úton,

A holnap után.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás