----------------------- 13:14 -----------------------

3 óra..

Zenei ajánlás: Warpaint - Baby

 

Végéhez ér minden pillanat, az is, amit egy életen át el tudnál viselni. Egy életen át, még ha minden másról le is kellene mondanod érte. Zajtalanul, riadtan ültünk egymással szemben, tekintetünk elmerült egymáséiban. A kezei épphogy érintették az enyéim, miképpen egy órával ezelőtt az ajkai cselekedtek ugyanígy. Szívünk hevesen dobogott, ahogy a mellkasunk. Légzésünk szapora volt, levegő után kapkodtunk, és pulzusunk, mint a haldoklás előtti pillanatban, mintha fegyvert szorítottak volna koponyánkhoz, mintha tudtuk volna, hogy itt a vég, sőt mintha éreztük volna, hogy a puskacsöve ég, a lőporillata pedig betölti a levegőt, oly robbanékony volt. Valójában pedig mi magunk tartottuk azokat a puskákat, mi magunk uraltuk ezt a fajta erőt egymás felett, ahogy az utolsó szó jogát (..) Éreztük mindketten, vagy megállunk most vagy soha.

És mi éheztünk, szomjaztunk, hogy újraéljük a pillanatot (..)

----------------------- 13:39 -----------------------

Még egy szó hiányzik (..)

 

Mondj valamit, kérlek! Még egy szó hiányzik a szádról (..) utánad mennék, ha tehetném, elfutnék a mából. Eltűntél, mint porszem a szélben, de jelenléted még azóta is érzem (..). A pillanatok, csak jönnek, mennek, miközben idegenek üdvözölnek, csókolnak, ölelgetnek. Nem lesz már semmi más, minden ugyanolyan, eldobod a bumerángot, de az visszasuhan. Belől könnyezik lelkem, önmagába fullad, egyszerűen menthetetlen, egy tömeg, mely már súly csak, nem él az, s nem hal, csak van, csak elvan (..).

(..) ha csak hallanám megszületni a sóhajt a szádról, ha csak láthatnám mosolyod vonalát, ahogy csillagokkal táncol, ha csak érezném, ahogy simogat a lelked, emlékszem milyen volt melletted felébrednem (..).

(..) és most minden ugyanolyan, elmentél, s egy tollpihe veled zuhant (..).

----------------------- 02:17 -----------------------

Egy pársoros..

Zenei ajánlás: Pierre Van Dormael - Le temps immobile

 

Üres éjszakában mosdik meg a lelkem, féltem mindig, mielőtt mertem. Nem tudom hova tart a vonat, melyen testem utazik, elhagyom a várost, ezt a keletit. Mi kísérné álmom, ha nem az éjjel ébredő bagoly sikolya, mely élesen süvít a szélben, mely szívet tépőn kering a kitöltetlen térben. Mi hív, s tart életben e világon?

– Lehet, hogy holnap, színesben látom majd, mi a mából óvatosan kiszivárgott.

----------------------- 15:07 -----------------------

A gyufaszál..

 

Sötétben kinyújtod a karod, ujjaiddal gyufát érintesz és lángot gyújtasz. Amíg az ég, látni mindent. Ahogy halványul el lángja, úgy zsugorodik össze a környezted. Elalszik, megint sötét van (..) most már nem látod, mit másodpercekkel ezelőtt szemed pásztázott, most már csak az emlékeiből élsz.

----------------------- 21:45 -----------------------

Önpusztító küldetés..

Magad előtt falat emelni, még mielőtt kijuthatnál a világba, mielőtt még megismerhetnéd magad, mielőtt magadra találhatnál ebben a hatalmas univerzumban, ebben a pusztuló sivatagban. Bezárni minden ablakot és rácsot emelni rájuk, öngyilkos küldetés. Hamarabb elvágod az éltető gyökereket, minthogy azok helyet foglalhatnának maguknak. A táplálék, az energia, mind oda van, elvesztegetett az időd. Félsz, tudom, félek én is. (..) de otthonainkban vajon nem ablakot nyitunk, hogy felfrissült levegőhöz jussunk, nem fényforrásért nyúlunk a sötétben (..) és mi van, ha elménk is erre vár, hogy felfedezze végre önmagát, felszabadítsa saját elzárt, eltemetett tudatát? Hagynád elveszni magad, hagynád elsorvadni fonaladat? A világ szörnyű, tudom jól, de ebben a világban, te még lehetsz jó! Légy önmagad, aki csak lenni akarsz, mert ha magad elveszíted, senki se fog tudni megmenteni téged. Csak te lehetsz te és nincs még egy olyan lélek, mint amilyen te, vagy bárki más! Egy van belőled, az-az egyetlen egy, csodálatos és különleges teremtés, aki vagy, mert ha tetszik, ha nem lenned kell! Lélegezd be, aki vagy, idd ki poharadból a lelked, ízleld meg a tested, hagyd vezekelni elméd, rohanj szembe a fallal, ha legszívesebben menekülnél, törj ki magadból, de élvezd, élvezd, azt, aki vagy! Használd ki a lehetőséget, hogy önmagad lehetsz (..)

----------------------- 21:30 -----------------------

A teremtés..

 

Testemen átfut a kígyó mérge, mi megszülte bennem az örök engedetlenséget. Menteném, mi még menthető, hogy a szemében ne legyek oly törtető. De mar a méreg, s már csontjaimban érzem, míg Ő halkan megy el, és csendben hagy el.

Már nem értem, hogy mit üzen az ima, s már nem érzem, milyen az intelem illata. Csak ízlelni akarom, kell még ez a méreg, a hazug szava, úgy éltet, hogy nélküle nem megy már a lélegzés se.

Mibe kerül, mondd, egy szó a számról, kérlek, küldj jelet a másvilágról!

Zuhanok, le a mélybe, hisz úgyse nézhetek többé szemébe. Ez az erő, ördögi, és félő, hogy szívem meg is törheti. Lelkem már megemésztett, mi egykoron csak volt, s többé sose lesz. Elmém ködös, olyan, mint ami messze költözött. S a kígyó foga, többé oly közömbös, meg se érzem már, nyakam körül, győzelmi táncot jár.

Térdre rogyok, még egyszer az Úr előtt (..) szomjazom, száraz bőrömön pikkely nő. Az utolsó intelem íze még a számban, az ellenállás többé rám nem várhat. Megadta magát a lelkem, érzem. Erőtlenül hullok bele a végtelenségbe.

----------------------- 22:50 -----------------------

Testvérek..

Mikor a legjobbnak érzed magad, mert ő melletted áll,

Mikor sikoltva menekülnél, mert úgy érzed, mindenki bánt,

Mikor magad meglepve nevetsz fel az éjben,

Mikor hazaérve csókot nyomsz homloka tetejére,

Mikor felidézed az átbeszélt éjszakákat,

Vagy, amikor rádióst játszottatok gyerekként az ágyban (..)


És hálát adsz, hogy van ő neked,

Hogy van ő, aki veled nevet,

Hogy támogat, ha éppen rossz passzban vagy,

Hogy szeret pont olyannak, amilyen vagy.

----------------------- 18:21 -----------------------

Az élet karjában..

Zenei ajánlás: Nouvelle Vague - Dance With Me

 

Bepattantunk a kisbogárba (..) Vártuk, hogy a miénk legyen a világ, a világ, minden szabadságával együtt, melyet a léleknek nyújtani csak tud. Eljött az éjjel, s mi csak táncoltunk a tűz körül, az életben először élveztük, hogy létezünk. Csak mi voltunk és a természet csodálatos teste, mire hajunkat hajtva s a csillagokat lesve képzelegtünk róla, hogyan élhetnénk e nap után újra. Csendes egészében álmodtuk át a napokat, a hónapokat, az évszakokat, mintha hibernált volna lelkük, hova menekültünk, egyszerűen, csak ott lettünk. Kiöntött a víz, elsodorta testünk, felszáradt a tó, minek a mélyén rekedtünk, leesett a hó, már nem is fáztunk, kirügyeztek a fák, s mi újra láttunk. Elindultunk újra, énekelve a szélben, hagytuk, hogy a hajunkkal játsszon egy katica elméje. Azóta is utazunk, nincs pénzünk, nincs otthonunk, mert valójában, a világ utazó vándoraiként, mindenhol otthon vagyunk. S ha megállunk egy percre, hogy levegőhöz jussunk, csak lehunyjuk a szemünk és a szívünk kinyitjuk. Éjszakánként gyakran történetet írunk, arról, hogy honnan, miképpen indultunk, hogy hol vagyunk, hogy hol leszünk, hogy mit súg nekünk a képzeletünk.

----------------------- 20:06 -----------------------

Ínyenc szerelem..

Zenei ajánlás: Adaline - Keep Me High

 

Végre (..) előtte álltam, remegett a lelkem belül, kívül látszólag meg se rebbentem. Az érzelem megfeszült bennem, tudtam, itt az idő. Rászegeztem pillantásom, kutattam szemeit, s mikor már biztosan tudtam, hogy érzi ő is (..) gyengéden mondtam ki, „szeretlek”. Meglepődöttséget és megkönnyebbülést láttam az arcán, de mozdulatlan maradt. Közelebb léptem, kezeim ráhelyeztem vállaira, mélyen a szemébe nézve, elcsukló hangon mondtam ki újra, „szeretlek”. Majd hirtelen rabul ejtett a kétely, gyorsan elengedtem, elfordulni igyekeztem, mert megszégyelltem magam, a gondolatot. Óvatosan a kezem után nyúlt, közelebb húzott, már, már égetett a tűz, mit e mozdulat szült. A vállamról a nyakamra csúsztatta át kezét, majd közelebb hajolt. Várt egy pillanatot, de a következőben ajka, már ajkamat érte, csendesen kúszott a pillanat örökre elmémbe.

----------------------- 20:29 -----------------------

Akik egymásban hittek..

Zenei ajánlás: Nouvelle Vague - Sweet And Tender Hooligan

 

Minden ahhoz a naphoz sodort vissza, mikor a visszapillantó tükörben először megpillantottam. Szemeit hosszú pillák szegélyezték, s tele volt az lelke néma szavaival, barna árnyalatai ragyogtak, mint a víztükör tetején a felkelő s a lemenő nap fénye, ahogy az éjszaka váltja a nappali létet. Varázsa volt, valami mélyről feltörő báj, karjaival nagyon óvatosan bánt.

Mikor legközelebb láttam, én épp a szakadó esőben álltam. S mintha hófehér fátyol lett volna közöttünk, csak homályosan láttam. Ő az utca egyik szélén, én a másikon, tekintetünk lassan összetalálkozott. Megemeltem ajkam, mintha szóra nyitnám a szám, majd csendben vártam, míg ő tovább állt.

Egy papírrepülőt sodort elém a szél másnap, s rajta a nevem állt. Szétnyitottam és ott lapított benne egy telefonszám, mellette egy rövid mondat: Hívj fel, ha ez megbotránkoztat. Körülnéztem, s nem láttam mást csak egy nyitott ablakot, mely előtt ő állt, s mosollyal fogadott, pillantásával megragadott.

Kávét kortyoltam, mikor véletlen belém futott, zavarában arcomra egy csókot nyomott. S mikor hazaértem az ajtóm előtt, ott pihent egy szál fehér rózsa, oly megnyerőn. A rózsa szárán egy papírszál volt feltekerve, ahogy lebontottam, olvastam, lelkem meglepetten. Ő volt az, a titokzatos idegen, ki az első pillanat óta zongorajátékot játszott szívemen. A cetli mondta: Édesebb kávét még sosem kortyoltam.

Felemeltem hát tárcsás telefonom, melyen por lapult már régen, még aznap találkoztunk a tóra kinyúló stégen. Kezében két borospohár és egy száraz, fehér, mosolyogva haladt, közeledett felém. Fél órával később, a vízben ragyogott szeme, ahogy a Nap költözött az éj fele. Üres palack, félig töltött poharak, két szív találkozott a csillagok alatt.

Bolond fiatalság, ébredő lelkek, a templom kertjében egymásra leltek. Titkos szertartás, tanúja az Isten, hogy ezek ketten egymásban hittek.

----------------------- 14:50 -----------------------

Gyertyaláng..

 

Amíg el nem alszik a gyertya lángja, nos, addig élek én, addig fogom tördelni az idő fogaskerekét. Emlékemen fehér fátyol pihen, havas rengetegben, magányosan didereg egy angyal. Sérült erkölcs a porba nyargal, miközben sárból húzzák fel a várat, a szív köré, vizes árkot ásnak. Ezüstgyűrű, aranygolyó és egy hazug béka, a csillagok, ha akarod, a te neved hordozzák egy szép nap. Ezer szó között kialakul egy mondat, tartalma nincs, de egy pólón divatosan hat. Pazarlás és vágyak, mind egy helyre járnak, ünnepek és a cirkusz. Szemetel az eső, elhordja magát az éjszaka, depressziótól ittasan kel fel a Nap. Süket a harangszó, néma egy mikrofon, több millió ember mellkasában a félelem dobog. Az ártatlanság virága, elültetett gondolat, légy jó és kívánj esténként szép álmokat. Üres padon álmodik a nyomor, valami egyesek zsebébe oly sok pénzt sodor. A bú poharát mélyen töltötték meg, és mindig újratölti borát, az ember ha kell, ha nem, leissza vele magát. Repedő plafon alatt, hunyjuk le a szemünk, hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a képzeletünk. Egy lekapott pillanat, mi mozdulatlanságában megmarad, s egy a réten kikötött sárkány, mit a villámok haragja oly sokszor megcibált már.

Egy elvetett magban a terményt látod, az égre nézve a sivatagban az esőt várod. Ez élteti, ez öleli át, minden reményszomjas könnycsepped derekát.

Gyertyaláng égjen minden éjszakán, s nappal, ha kialszik fénye, készíts ki új mécsest az eljövendő éjnek.

----------------------- 19:21 -----------------------

Beléd menekülve..

Zenei ajánlás: Every Breath You Take (The Police vs Denmark + Winter)

 

Magam előtt látom, érzem, ahogy ujjaim között bomlik ki a haja. Az egyetlen mosoly. A gondolataim valóságosságának híján zavarban vagyok. Még előttem pihen egy korty, a tegnap este. Először zuhantam ejtőernyő nélkül a szerelembe. Összetörtem. Mégis életben tart, s nem hagyja kialudni azt az egykori lángot, mit gyenge szikra szült. Képzeletbeli valóságot hozott felém az ősz. A csalódottság és az örök harcért való ácsingózás kavarog bennem szüntelen mióta megismertem, és küzdeni akarok. Életemben először. Arra vártam, hogy az enyém legyen, velünk született ez a birtoklási vágy, és én lettem az övé, már-már csak az övé, hiába való minden intelem. Szemhéjam csukódna, elhagyná magát az elmém, mintha azt sugallná, ő is azt szeretné, ha szívem után mennék. Vajon, van - e élet a szerelem után, miután összeomlik a világ? Ne hidd, hogy nincs, akkor vár rád igazán csak a Menny és a Pokol. Neked pedig választanod kell, hogy kit szolgálsz. Élhet benned a harag és a dac, a sértődöttség és a gyűlölet vagy együtt élhetsz a reménnyel.

Én csak nem tudok megállni, mennem kell.

----------------------- 16:22 -----------------------

Tegnap este..

Micsoda

Jelentéktelen pillanat

Itatta be magát.

 

A tinta nyomot hagy

A fehér lapon.

Kezedben

 

Falapátot

Mozgat meg

A föld.

 

Alattad,

Magad vagy,

Az uralkodó.

 

Mondod,

Teszed,

Degeszre eszed.

 

Elméd,

Hol hagytad?

Pad alatt

 

Szunnyad meg

Egy pára

Cseppje.


Magára várat

Egy csendes isten,

Magad jó szerepben hitted.

 

Szellemekkel vándorol el

Az őszi hajnal,

Mosolya magával ragadta.

A gyenge elnyargalt

És szótlanul, acsargó fogakkal tömte,

Üldözte, magát a gyáva,

Futott volna ki a világból egy árva.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás