----------------------- 22:48 -----------------------

Az élet vár..

Rezgő, kicsi gyermeke,

Az éledő világnak,

Nyisd ki szemed,

Hallgasd, mit az élet súg neked.

 

Milyen szép,

Nézd csak,

Milyen szép most a reggel,

Most, hogy őkegyelme is,

Mosolyogva kelt fel.

 

Mert ha maga mosolyog,

Mosolygok én is,

Ki tudna ennél is

Szebben remélni?

 

Milyen szép,

Fülelj csak,

Hallod,

Ahogy lanton játszanak,

A kis madarak?

 

Mert ők neked dalolnak,

Hogy boldog légy,

Feledd a bút,

Fogd meg a sors gyökerét!

 

Indulj el! Mire vársz? Fuss, szaladj, én majd itt várok rád.

Te, csak fuss, szaladj!

----------------------- 15:08 -----------------------

Leigázott..

Távolodó füstkarikák, s a mélyen benned élő sejtelem, hogy itt nincs mit tenni már. Közelgő, idegen tekint rád, mintha messzi útjáról, az igazsággal tért volna vissza, mintha a zsebében elférne, s ott meglapulna. Lehuppan melléd, a frissen vágott fűre, hosszú, szinte égig érő lábait kinyújtja előtted. Beszélni kezd, s csak mondja, mondja, azt se tudod már, hol a fonál, mi szavát fonja. S mi történik, mi nem, egy újabb utazó, ki hozzátok téved, fedi fel téves eszméit a mának, s vitatkozni kezd a nyakiglábbal. Te csendesen ülsz ott, s mintha semmit se értenél, fütyülsz rájuk, úgy teszel, mintha ott se lennél. Az elmédben a gondolataik mind nyomot hagynak, csakhogy benned él az idealista elképzelés, s ezek ketten, arról mit sem tudnak. Az egyik pénzéhes, a másik tudásszomjas, de egyiket se érdekli, hogy mi a világ gondja. Agyadon átfut egy kósza gondolat gyorsan, ha lenne még szívük, lenne megoldás is azon nyomban.

----------------------- 21:14 -----------------------

Amikor véget ér..

Kezeim tördelem,

Visszafordíthatatlan tettre,

Késztetem magam,

Vagy az élet az,

Mi tőlem,

Végre,

Valós cselekedetet akar.

 

Igen,

Ez megváltoztatna mindent,

Összetörne bennem,

Valamit,

Féltve rejtett kincsem,

Talán,

Talán, magát a szívem.

 

Elmém szüli,

Szüli folyvást,

Az ötleteket,

Hogy, hogyan,

Hogyan kellene,

Búcsút intenem,

S mondanom: Soha!

----------------------- 19:13 -----------------------

Árnyék/álmok..

 

 

Ott fekszik előtted (..) elhagyatottan, megtörten, helyenként sebzetten, helyenként foltozottan. Lehajolsz érte, felemeled, magadhoz öleled, mert maradt benned emberség, ha e szónak még van értelme, talán ha nem mai szemmel tekintünk rá, még van.

Magaddal viszed, nem tudod csak úgy ott hagyni, nem tudsz csak egyszerűen elmenni, úgy tenni, mintha nem is láttad volna, de az igazság az, hogy nem is akarsz, nem, te nem olyan vagy, te, segíteni szeretnél, változást hozni.

Elindulsz vele, látod, ahogy meglepődötten, könnyben ázott szemeivel hálálkodva tekint vissza rád. Elviekben nem tettél semmi olyat, amiért megilletne eme csodálkozás, elviekben (..), csakhogy ezek már régi elvek, őshonosak voltak, de ma már kihalófélben járnak, sőt csendben kiosonnak. Hisz ma minden tettünkért jutalom, elismerés járna, nem de?- kérdésem, maga a gúny, mi szürke kezével, kezet nyújt.

Lenézel a karjaidba, látod, hogy kényelmesen befészkelte magát, elnyerted hát a bizalmát is talán. Elmosolyodsz, csak egyszerűen, azért mert elönti a mellkasod egyfajta melegség, megsimítod esőáztatta kobakját, s ő csak mélyebbre dúrja magát karjaidban, mintha azok némán, biztonságot ígértek volna neki.

Igen, ha az elhagyott álmok útját járod, ha betévedsz eme elhagyatott városrészbe, bizony ezer ilyen apróság lábnyomát látod. Hogy miért? – mert oly sok álmáról mond le az ember, részint, csak azért mert fél, mert nem mer. Nem hisz magában, nem hisz már ebben a mai világban, így dobja félre, gyermekkori kincseit, az őrzött álmokat, mik később reményt koldulnak idekint, míg az eső el nem mossa, az ő álmukat is.

----------------------- 18:22 -----------------------

Elfeledett egy történet..

Zenei ajánlás: Bonobo feat. Andreya Triana - The Keeper - Knoll Gabi Acoustic Cover

https://soundcloud.com/gabiknoll/bonobo-feat-andreya-triana-the-keeper-live-acoustic-cover

...

Hangja úgy terjedt a levegőben, ahogy semmi más. S ha utolért?

Megszelídítette szíved, elaltatta megfáradt lelked, így ha csak egyetlen, gyors pillanatra is, de megpihentél. Mi lett volna velünk nélküle?

Elvesztünk volna, mind egy szálig. Ő, valamiféle összetartó erő volt nekünk, valami ősi élhetett benne, amiről talán maga sem tudott, ami alázatra kényszerített bárkit, a legvadabb és legellenállóbb harcost is, a legcsököttebb lázadót is. Hogy megszólított-e minket?

Mindig volt hozzánk egy kedves szava, benne rejtőzködő reményképekkel, hogy lesz jobb és, hogy sose adjuk fel. Emlékszem, egyszer rám nézett, és azt mondta: Élned kell! Hogy mit tettem?

Szót fogadtam parancsának. S most itt vagyok, és neked mesélek. Elfeledett egy régi történet. Nem is emlékszel már igaz? Itt ülök az ágyad mellett, s úgy teszek, mintha egy ismeretlenről beszélnék neked, mintha nem is te lettél volna (..) ilyen ez a betegség igaz? Az öregkor mindenkit utolér, de hát mi várunk is rá, szeretettel fogadjuk, minden örömével és bánatával, küzdünk mi egy életen át. Mit ma mondok, az holnapra elmédben elkóborol. Ne bántson e tudat, holnap is itt leszek, elmesélem napról, napra újra a te történetedet. S ha én hamarabb elmegyek, mert vegyük hát figyelembe, megtörténhet ez is, hagyok majd itt neked valamit. Jajj! Ne viccelj! , nem egy darabot magamból, talán egy emlékképet még, igen. No, de (..), nézd csak, ideteszem, itt szem előtt van, szem előtt lesz, s hajt majd a kíváncsiság úgyis, hisz mindig is olyan kíváncsi voltál, mint egy jó szándékú kisgyerek! Szóval, nézd csak, ideteszem neked, ahogy látod ez egy kazetta, melyre felvettem a történeteid, a közös élményeket, és van még itt pár példány belőle, ha ez véletlen tönkremenne, itt a lejátszó is, parancsolj. Nézd, ez egy könyv a múltunk mellé, magam csináltam, benne minden oldalon egy újabb kazetta, egy újabb történetem veled, s hogyha utazásainkra szeretnél emlékezni, s én már nem leszek neked, még legyen valami, ami tartja benned az emlékezetet. Sose leszel magányos, drága barátom, hisz megesküdtem neked, hogy ezt sose hagynám, ha lehetne, szívem tépném ki, s búcsúzóul neked adnám. Na, de hol tartottam, töröld le a könnyeket, s mondd inkább, mit meséljek neked?

Hogy merre jártunk (..)? Ó, igen, rémlik is valami (..)

----------------------- 21:32 -----------------------

A táj..

 

Hogy? Még sosem jártál ott, ahol összeérnek a tájak, ahol már maguk is az égbolton járnak? Hidd el nekem, mi sem szebb annál, mikor a végtelenbe látsz, s már, már úgy érzed, mintha nem is e világ része lennél, mintha ábránd képeid a valóságba hintenéd, s azok előtted kelnének életre. Mind ott szaladnak, a vad táltosok, az égen még ott játszanak a gyermekkori álmok, míg a földön battyognak mind dolgukra a katonák, de maga a kép, mit egyben látsz, nyugalommal tölt el, felemel és megtart (..), a lelked egyszerűen megtelik reménnyel.

----------------------- 21:18 -----------------------

Tavaszi csevegő..

Csobogó esőcsepp,

Drága tündérfénnyel,

Eléred e reményed,

Még ma, még az éjjel?

 

Kicsi fecske a szélben,

Ne menekülj még el,

Lesz jobb, kérlek, hidd el,

Szavam, nem ócska ékszer!

 

S mit hoz a tavasz,

A kis ravasz?

Szerelmet,

Az édes mérget,

Miért az emberiség,

Szívesen halna, élne.

 

Élő muzsika,

A zajos világot csendesítő,

A hegedű, ha húrja sóhajt,

Szívet tépőn lelkeket óhajt.

 

Elszállok most én is,

Egy harmónia gyógyította világba,

Nem lesz ott más,

Csak én, a fecske, meg a párja.

----------------------- 21:11 -----------------------

XXI.

Amint reggel felébredtem szende álmaimból, különös érzés fogott el. Felnyitottam ellazult szemhéjaim, kiengedtem szemeim érzékelésének varázsát, de mit láttak azok? – egy, a sötétségbe burkolózott magányos poszátát. Csak elméletek, mik kavarogtak, mint folyam az elmémben, tán a végítélet integet felénk, mint egy rohanó árny, vagy szimplán az agyam, mi az eseményekre rákontráz? Nos, legyen, az ablakokhoz lépek, megemelem kezem, és felhúzom a rolót, de megijed a szívem. Mi lehet itt? Az eső, mintha dézsából öntenék, beterít mindent, s magáévá teszi az egyetlen száraz pontot is, mit egy pillanatig túlélőnek hittem. Fekete fehér a világunk, eltűntek a színek, mindent egyszerűen ítélünk, igaznak vagy bűnnek.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás