----------------------- 13:50 -----------------------

Feltört zár..

 

Elhallgatott minden rádió,

Mikor sikolyom segítségért szólt.

Zavart lett az adás,

Ha szívem, jó szóra talált.

Megszakadt a vonal,

Ha lelkem tárcsázni kényszerült.

Hozzád futottam sírva,

Ha valami nem úgy sikerült.

 

S Te, csak ülsz ott,

Tested a hintaszékben elterül,

Ringatózva végigmérsz,

Majd arcodra gúnyos mosolyt szülsz.

 

Feltámad a szél,

S zuhog az eső,

Villámot szórt valaki,

Fentről a fellegekből.

Betörnek az ablakok,

Betörnek az ajtók,

Felforgatva egy tetthely,

Hogy lásd ilyen az, ha lelkem tombol.

 

S Te, csak ülsz nyugodtan,

Nem izgat a vekker,

Ringatózva,

Flörtölsz a szélcsenddel.

----------------------- 22:36 -----------------------

L. T. Young (..)

 

Az Angyalok,

Nem tudnak a Földön élni,

Szívük túl tiszta,

Lelkük érintetlen,

S oly törékeny.

S hogy miért mennek el közülünk oly sokan,

Ez itt, már nem élet.

 

Az Angyalok,

Nem tudnak a Földön élni,

Szemükben a fájdalom tükröződik,

Elméjük meseszerű,

S oly csodás.

S hogy miért mennek el közülünk oly sokan,

Mert ez itt, már nem élet, ez itt, nem tüneményes..

----------------------- 18:21 -----------------------

A Nyősz..

Búcsúzik a nyár,

A fáról sárga levél száll,

A hűvös éji széllel flörtölve,

Násztánc gyanánt,

S csókkal várja az ősz előhadát.

 

Szökne,

Úgy elszökne,

Mielőtt beköszönt a tél,

Szívében halványan valamiféle érzelem ég.

 

Kedvesen tekint be az ősz,

Mind a nyitott ablakoknál,

Búval koronázza a királyt,

Ki királynője ölében hál,

S nyájasan köszönti Melankóliát.

 

Szökne,

Úgy elszökne,

Mielőtt beköszönt a tél,

Szívében halványan valamiféle érzelem ég.

----------------------- 11:20 -----------------------

Kezdet..

Szívem menthetetlen,

Szeretni nem tud már.

Őszi eső,

Moss el mindent,

Vidd a lelkem,

Messzi hát,

Hol új kezdet vár!

 

Idegen leszek,

Mint egy új stílus,

Melyben nem lesz semmi ritmus.

Sötét leszek,

Mint az éjszaka,

De lelkemben szól majd,

A remény édes dallama!

----------------------- 12:29 -----------------------

Nyári rege..

Kicsi szekér fut az úton,

Töprengve meg, megáll,

Rajta egy leány, s egy fiú,

Búcsúcsókot vált.

 

A fiún terepszínű ruha,

Kezében egy rózsaszál,

A leány felé nyújtja,

Majd a porba száll.

 

Lassan halad a szekér,

Könny kíséri útján,

A leányzó szívét,

A bú ostorozza csúnyán.

 

S hogy hova lett a fiú,

Csak az Isten tudja,

Hírét többé,

Még a szél sem hozta.

----------------------- 17:47 -----------------------

Levél I.

Kedves barátom,

Tudod, hogy sokat töröm az agyam, általában ostobaságokon, olyan dolgokon, melyek még meg sem történtek. Igazán zűrösnek gondolom magam, gyakran nem is értem, hogy mit lehet bennem szeretni, és leginkább azokat az embereket nem tudom megérteni, akik tényleg ismernek. Úgy értem, hogy lehet szeretni engem?

Ez a gondolat sodort engem a következő elképzeléshez (..)

Érdekes lenne, hogyha lenne egy ember, akit mindenki kedvelne. Ez esetben szent meggyőződésem, hogy önmaga lenne, az, az egy személy, aki csak a hibáit venné észre, aki egész lényét egy színjátéknak titulálná, aki a mosolya mögött a titkokat keresné, minden egyes szavában kivetnivalót találna, olyan kritikusan tekintene magára, mintha már a tűzzel játszana, mintha direkt átesne a ló túloldalára. Már csak azt nem értem, hogy miért.. talán, mert semmi se lehet tökéletes, vagy, talán mert ilyen csalódott a lelke, vagy, mert nem elég kemény ehhez a mai világhoz (..),

látod erre még nem tudtam rájönni,

de azért igyekszem majd megfejteni ezt a rejtélyt is.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás