----------------------- 00:09 -----------------------

Lobbantható..

 

Dobok döngenek az éjszakába,

Hold kelte, vagy csak délibáb vagy?

Testemből távozna elmém,

Mihelyst szemeimbe néznél.

 

Csendesen zajongva támadsz rám,

Szívem torkomban, testem markodban.

Álmodom, vagy valós tán,

Hogy egy pillanat alatt elcsábítottál?

 

Magas sarkú az ágy mellett,

Némán hever,

Mellette fekszik,

Két üres kehely.

 

Ajkak mézben futnak össze,

Csendesen koccannak az eprek,

A Földön lassulnak a percek,

Ahogy a pezsgőből a poharadba rejtek.

 

Lassú kortyok,

Gyorsan hatnak,

Mind a szívben,

Mind az agyban.

----------------------- 20:25 -----------------------

Lélek biztató..

 

 

 

Csendesen közelített felém,

Ő az apró, félő lélek.

Kezem nyújtottam felé,

Intve, hogy arcát hadd nézzem.

 

Könnyek mosták a pirosítót orcájáról a mélybe,

Kemény szavak hozták a cseppeket szemébe.

 

Karjaimba vettem, a csöppnyi lelket,

Szorosan ölelve ringattam.

Remélve, hogy szeretetem vigasztalón,

Arcára mosolyt biztathat.

 

Halkan zokogott tovább,

Majd álomvilág csókolta homlokát.

Védelmezőn figyeltem reá,

Míg szapora szívverése le nem nyugodott tán.

 

S most a fagyos éjszakán,

Lelkem lelkétől újra élni kíván.

----------------------- 18:13 -----------------------

Csak Te legyél..

 

Sűrűn szállt a pehely az égből,

Mikor a víz párolgott a tó közepéből.

Lassan ereszkedett a madár,

Mikor kezedben megállt az evezőlapát.

 

S halkan suttogja a korai tavasz,

Egy őszi hajnalon szerelem fakad,

Drága tél,

A nyár szerelmese Te legyél.

 

Dühöngő szél mely hazug csókkal égette szánk.

Borús fellegeket fújt aznap reánk.

Mennydörgött, s villámlott,

Szívem előtted kitárom.

 

S halkan suttogja a korai tavasz,

Egy őszi hajnalon szerelem fakad,

Drága tél,

A nyár szerelmese Te legyél.

 

Ezernyi félelem nehezített lelkemen,

Lassan felemelve mormogtad, Kedvesem.

Mosoly él arcomon, minden pillanatban,

Míg testem karjaidban tarthatod szorosan.

----------------------- 21:30 -----------------------

Természetes káprázat..

 

 

Csőrében szalmaszál,

A bácsi rápipál,

Szemében öröm,

Ha ez nem csoda, kezem töröm.

 

Halkan szitál az eső,

Bátran riszál egy vessző,

Fütyülve dallamát a szélnek,

Két cinege áll verselésnek.

 

Lassan szítja vérét a hajnal, az éjnek,

Szerelmesen egymás szívébe tépnek,

Majd,

Szépen lassan összemosódnak a régi képek,

A levegőben békét érzek.

----------------------- 20:45 -----------------------

Illúziószemcsepp..

 

Lépkedtem a féktelenbe,

Elcsúsztam a végtelenbe.

Lassan zuhantam,

Felhőn utaztam,

Napot csókolva,

A földbe csapódtam.

Lábra álltam,

Másztam bátran,

Két kezem között,

A port messzi hánytam.

Csukott szemmel,

Dobtam hatost,

A szerencse engem,

Karon fogott.

Buktam kettőt,

Káprázott a tekintet,

Bevágtam egyből,

Mit a csapos poharamba tett.

Bolyongott a fejem,

Ütemesen morgott,

Énekelni kezdtem,

Majd a párnám lett morcos.

Lassan elsötétedett minden,

Nyugodtan álmodtam,

MÍGNEM,
Álmomból fel nem riadtam.

----------------------- 20:17 -----------------------

Barátság..

A szükség kikövezi utam,

A szívem hozzád vezet,

Kezedben tartod a pirulát,

Mi megmentheti életem.

 

Drága barátom, mint testvérem,

Ölelő kezeid között terem reménységem.

 

S most, hogy könny sújtja orcám,

Lecsókolnád azokat,

Énekelni próbálnád,

De nem ismered a dalomat.

 

S mosolyt csalsz arcomra,

Ha bú sirat,

Ha nem bízom magamban,

Hiteddel vigasztalva mutatsz utat.

----------------------- 11:20 -----------------------

Kontraszt..

 

Könnyeivel csókol a hajnali harmat,

Csendesen zuhanva jajgat fel halkan.

 

Álmomból ébredek,

S a csöppke kis harmat,

Szememből az álmot kihajtja.

 

Lassan kerekedek fel,

A kozmosz zűrjei felé,

Miközben magamban eszem a kefét.

 

Ajkaim füttyre állva,

A séta közben,

Nótát fújnak a nagyvilágba.

 

Telik az idő,

Mint súly húz le a bú,

Egy tolvaj épp a zsebembe nyúl.

 

Kapva utána,

Látom csak meg,

Megélhetése függött e cselekedeten.

 

Legyintve hagyom,

Hogy éljen tovább,

Lelkem sikoltva kiált.

 

Csak megyek tovább,

S látom a népeket,

Kik élvezik az életet.

 

S halkan kél útjára egy csepp a szemből,

Jelezve, van miért félni az Istentől.

 

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás