----------------------- 21:16 -----------------------

A tekintet mesél..

 

Lépegetek,

Bőröm a sár tapintását élvezi.

A mocskos, ragacsos dagonyát.

Egy gyökérbe akadva,

Magával ragad teljesen eme átkozott világ.

Szabadulni sem tudok,

Félelmeim valósnak tűnnek,

Majd megfulladok.

Egyetlen ág csak miben megkapaszkodok.

S most beesteledett,

Nem látok mást,

Csak a színtiszta, csillagos eget.

S mily csodás egy fülledt nyári éjszakán,

Ahogy a levegőben kavarog a fény és az árny.

Felkap egy levelet a fuvallat az avarról,

Felkap egy erős kéz, s kivakar a sárból, s a koszból.

S most tiszta levegő férkőzik tüdőmbe,

S elered az eső, zavartalan állok, a megmentőm előtt.

Mosoly gyürkőzik arcomra, magam sem tudom miért,

S hagyom, hogy az esővíz tisztítson, ahol csak ér.

S megint az-az erős kéz, most vállamhoz ér,

S egyre szűkül közöttünk a tér.

Egy szempillantás alatt elveszti az eszét,

Ki azokba a sötét barna szemekbe néz.

Zuhog az eső, meghűti a levegőt,

S most mégse érzem fagyos erejét,

Mert karjaiban örök forróság mesél.

Elringat, s álomba igéz.

----------------------- 21:04 -----------------------

A létezés nyomai..

 

 

Oly szomorúvá tesznek az elmúló pillanatok,

Hogy, magam, már sírni se tudok.

Érzem ízét a készülő könnyeknek,

De hiába, hisz azok nem jönnek.

 

Mi jöhet még, mondd meg Teremtőm! (..)

 

Feledném a napot,

Melyen nekem életet adott,

S mégse tehetem,

Mi visszatart, csak a szeretet.

Bátorság kell az élethez,

És erő, emberfeletti.

 

Szemedbe mondom hát Teremtő (..)

 

Mily végtelen fájdalom,

Mellyel minket képes vagy súlytani?

Mondd!, - hogy mi jöhet még?

Súgd meg, hogy szíveddel mi történt!

 

Vagy kiálts, ha úgy tetszik,

De válaszolj nekem!

Válaszaid sújtsák életem ha kell,

De legyen tisztázva sorsunk!

Összegezve szenvedéseink,

S már érzem a fokát,

Égető tűz járja lelkemet át.

 

S tudod mit, legyen hát a gőg,

Mi erőt vesz rajtam,

S legyen ha kell életem,

A kettőnk harca.

S csak nyugodtan mérj rám,

Ezer meg ezeregy gúnynevet,

S ugyanennyi csalódott pillanatot,

Neked magam meg nem adom!

 

Végső másodperceim, mert tudom, hogy eljön az idő,

Mikor majd magába szippant a végtelen temető (..)

S említett másodpercek lesznek majd csak igazán dicsők,

Mert mikor hátat fordítottál,

S vártad, hogy minden összedől,

Akkor lettem oly erős,

Hogy létezésem ne legyen megkérdőjelezhető.

----------------------- 20:56 -----------------------

Édes létezés..

 

Suhanó fehér ruhában feltűnő tündér,

Ki imát mormolt az éjnek,

Holdnak, csillagoknak,

Minden holtnak s lélegzőnek.

 

Rohanó léptekkel közelgő árny,

Mely most ostobán,

Az éj csöndjébe kiált,

S mormol evilági fohászt.

 

Mennyei erdő közepén,

A tündér s az árny egy ösvényre ért.

Meglepett, s zavart pillantások között,

Egyik a másik karjaiba szökött.

 

Hulló csillag száll az égen,

Ezer tücsök ciripel,

A tó melletti réten, a bóbita most alszik el,

A kuruttyoló békák százaival, ezreivel.

 

Szél jár az erdőn át,

Édes illatokat hordoz,

Bűnre csábítóan,

Megidézve az éjt.

 

Váll a vállhoz ér,

Csók a csókban forr,

Ajak, az ajakból él,

S a két szív összeér.

 

Forró, tüzes levegő,

Mely keringőt ring köztük,

S tündér és árny,

Most boldog násztáncot jár.

 

Szárnyaló Szentjánosbogarak oltalmával,

A fényükkel itatott mezőn,

Nyugodni tér most a két szerető,

Ölelőn, eggyé válván, várva a jövendő misztériumát.

 

 

----------------------- 13:49 -----------------------

Röpke gondolat..

Néha hirtelen megváltozik minden (..) egy-egy pillanatra néha vissza-visszatekintesz.

S kétségbe vonod döntéseid sorozatát (..) eszedbe jut, hogy ha más utakat választasz, akkor

milyen ember lehetnél, lehettél volna, de közben ismered az igazságot, hogy sose lehettél

volna ilyen ember, mint amilyen most vagy, ha nem hozod meg azokat a döntéseket, amelyek

elvezettek eddig a pontig..  S egyszer, egy napon, ez a pont is eszedbe fog jutni, s ugyanerre a

ki nem mondott igazságra fogsz gondolni.

S hogy miért? – egyszerűen, mert fejlődsz, alakulsz, élsz.

----------------------- 22:54 -----------------------

Reményszilánk..

 

Haldokló táj közepén kinyílott egy virág,

Szikrája, az égig kiállt.

Az egyetlen szín, mely még élő talán,

S körötte gaz, gyom, sár.

Haldokló levelek hullnak a tájra,

Egy, könnyeivel úszik az árba.

Tavaszt köszöntött az erdő,

S mégis élettelen minden, (mi olykor termő).

A távolból poros felhők közelednek,

Savas esőt zúdítva a tájra,

Elpusztítva mindent, mire mocskostul reá szállnak.

Tűzpiros virág, mit nem rég még fénnyel táplált a világ,

Most élettelen sikollyal segítségért kiállt.

Ám nem hallja azt meg sem ma, sem holnap a világ.

----------------------- 22:27 -----------------------

Életfogytig rab..

 

Köszönöm!

 

Elolvadni születtem a tengerek habjain,

Úszni, a kiszáradt sivatag rabjain.

Lebegni, a fűben feküdve,

S megpihenni a madarak szárnyain, repülve.

Némán beszélni születtem,

S hangosan hallgatni,

Ha zene szólalna meg, nem ülni,

Nem ám, hanem táncolni.

Sírni születtem,

Mikor öröm él,

S mosolyogni bánatomban.

Reménykedni,

Hogy nap-nap után,

Majd valami jobb is elér.

Születtem én, de minek,

Mikor imám, soha, senki se érti meg.

----------------------- 00:19 -----------------------

Szállni vágyom..

 

Szállni vágyom, ahogyan a madár az égen,

Közétek repülni édes testvérek.

Suhanni a szelek hátán,

Eltévedni násztáncot járván.

Szállni vágyom, suhanni a szélben,

A legmagasabb fa tetején fészkelni merészen.

Versenyezni vágyom esőcseppek százaival,

Kitárva szárnyaim, vitorlázni a pajtásaimmal.

Rátok vágyom drága lelkek,

Tele tisztasággal, kalandvággyal.

Veletek lenni az álmom,

S egy napon valóra is váltom.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás