----------------------- 23:00 -----------------------

Hervadhatatlan..

 

Állj félre,

Utamból el vele!

Ezek voltak utolsó szavai,

Majdan szívébe szúródott a mérgezett tőr hegye.

 

Vére folyt a porba, tiszta folyóba,

Lelke ragadt a számára kihalt városba.

 

Felsikítva rogy mellé a földre, a királyné,

Könnyei mossák le szerelme arcáról a gyötrelmet,

Magához kapja, öleli a holt testet,

Száján csókolja, s majdan maga is megdermed.

 

Királyi lelkek suhannak a kihalt város útjain,

Az éjszakákban, tán még látszanak is lábnyomaik.

 

Szemükben még ég a szenvedély,

Szívükben örök a szerelem,

Magányuk egy másodperces volt,

Most együtt élhetnek egy végtelent.

 

Királyi lelkek, holt lelkek azok,

Messzi táncolnak, édes dallamokon.

----------------------- 20:30 -----------------------

Átfagyott lehelet..

 

Érzem, ahogy elér egy érzés,

Ahogy összeszorul a mellkasom,

Lüktet a szívem,

Mintha rab lenne, s ki akarna törni.

A lábamon nem állhatok,

Hanyatt dönt a fájdalom.

Bú, keserűség nyugszik a vállamon,

Szemeimben készülődnek a könnyek,

Érzem, ahogy egyre inkább törnek előre.

S most szorul a hurok a torkom körül,

Fogy a levegő,

Zihál a testem, fagyott lelkem menekülni kényszerül,

S Te csak ott ülsz, nyugodtan,

Dolgod végeztén.

Gúnyosan, lenézően tekintesz rám,

Elítélsz, miközben sosem ismertél rám.

Magadban él egy szörny,

S Te engedtél neki,

A hideg leli testem,

Ahogy a szemed örömmel megtelik.

Remeg a testem, fogy az időm,

Dörzsölöd tenyered, várod az eljövendőt.

Ajkaimon száradnak könnyeim már,

Sivár a testem,

De a lelkem, megmenekült, s bosszúra vágy.

----------------------- 12:54 -----------------------

Zuhé..

 

Vannak pillanatok, feledhetetlen erőt hordoznak magukban,

Néha felemelnek, néha lelohasztanak.

Néha levegőt sem kapsz, és néha drága pénzért veszed,

Mint a szabadságot, mely talán sose lesz a tied.

 

Kezedben most elázott szivar ég,

Hamuzni a földre, drága barátom, sose ér.

Elolvad a napon a gabona, s minden virág aranypora,

Elárad az égen a felhőknek ostroma.

 

Aranyeső zuhan a termőföldre oly nagy erővel törve előre,

De elnyeli őt a kiszáradt föld, mely nyelvét csóválva várta őt.

Ezernyi madár mozdul egyre,

Apró bogaraknak ez lesz a veszte.

 

Megtelik az üres, lyukas edény,

Cseppekben hull a levelekről és a fákról is,

Zuhanó repülésben érinti tested,

Melyen cseppekben érkezik meg.

 

S most tisztává mossa poros arcodat,

Melyen oly sok szenny száradt,

Kitisztítja szemed előtt a tájat,

Tisztánlátás, fél egészség,

Élvezni is csak így lehet az eljövendő esőzést.

----------------------- 01:28 -----------------------

Ajánlva: Neked..

 

Tudod itt egy csomó ember, ahogy ez a terem is, tele ismeretlen, sosem látott arcokkal, helyenként megbújik egy-egy ismerős. Nos, ilyen az élet bármely színtere.

 

Nézd, ez a csomó ember körülötted mozog,

• vannak köztük, akik elítélnek,

• vannak, akik észre se vesznek,

• vannak, akik le se tudják venni rólad a szemüket,

• vannak, akik szépnek tartanak,

• vannak, akik szerint csúnya vagy,

• vannak, akik irányíthatónak tartanak, mert gyengének látnak,

• vannak, akik vezetőként tekintenek rád, és mögéd állnak, erőt látnak benned..

 

A sok vannak lényege, azonban egy, mégpedig, az, hogy azokat az embereket fogod észrevenni, akiket Te észre akarsz venni, ezek lehetnek azok, akik jót, pozitívot gondolnak rólad, és lehetnek azok, akik negatív véleménnyel vannak rólad, de Te döntöd el, hogy kit veszel észre, és kit zársz ki.

----------------------- 00:53 -----------------------

Megkésett levél..

 

Messze kellett mennem tőled,

S a távolság, most közénk állt,

Szerelmünk sem bírhatta tovább.

Levelet kaptam, melyben

Megírták, hogy egy lánnyal randevúztál,

S oly boldognak látszottál,

Tán még csókot is váltottál.

 

A szívem szakadt bele ezekbe a sorokba,

Könnyek lepték el a papirost,

Beköszöntött a bú,

És átölelt a szívfájdalom,

Hangod többé hallani sem akarom.

 

Egy újabb levél érkezett,

Te írtál most nekem,

Megírtad az életed,

És új szerelmedet,

Megkövült a szívem,

Megfagyott a lelkem,

Pedig miattad, boldognak kellene lennem.

 

Behunytam a szemeim,

Álomba ringattak kételyeim,

Apám ébresztett,

Egy úr látni kívánt engem,

Rendbe hoztam magam.

Mosolyt ecseteltem arcomra,

Kihúztam szemeim,

Kipirosítottam orcám,

Frissen jelentem meg az úr előtt,

Titkolva szomorúságom és könnyeim hadát,

Melyet párnám már magába is szívott talán.

 

Egy újabb nap jött el,

S már jegyese vagyok az úrnak,

Újabb leveledben írod,

Hogy miattam még mindig szomorú vagy,

Hogy szerelmed nem lehet a másé,

Elkésett leveled, nem lehet a máé.

 

S most tollat ragadván írom meg neked,

Hogy mily hirtelen kellett döntenem,

Hogy egy olyan férfié lesz az életem,

Kit szívemből, bármennyire is szeretnék,

Sosem szerethetek.

Megírom, hogy felejts el,

Mert másé leszem,

S hogy szerelmünk ez ütközetben elesett.

Nincs magyarázat, csak ez a búcsúlevél,

Köszönöm, hogy voltál, s hogy szó nélkül elengedtél.

----------------------- 22:29 -----------------------

Nyári fagy..

A senki földjén,

Tétova vizeken evezek.

Nincs se jobbra, se balra

egy gyermekember sem.

A hideg rázza a fák ágait,

Melyről döglött por,

Lehullva meghunyászkodik.

Nincs itt élet,

Megállt az idő.

Amerre nézel,

Mindenhol fehér lepedő.

Elsuhan egy kosza lélek,

Itt élhet már vagy ezer éve.

Szürke köpönyeg fedi vállát,

Megőszült haja ütögeti a hátát.

Szemeiben dermedt könnyek fekszenek,

Arcán a ráncok között megfulladt a szeretet.

Meggyöngült lábain, gyenge csontozat,

Rajta némi bőr, és az idő vasfoga.

Evezek tovább a fagyott víz felszínén,

Alatta látni még egy kis halovány reményt.

Fennakadt a hajóm, egy megfulladt fűzfaágban,

Itt ragadtam én is, nem a holnapban,

Hanem a mában.

Fogy a levegő,

Elkap a fagy,

Úgy fázom, mint a szárazföldön vergődő hal,

Elhagy a lelkem,

Hó fedi a testem.


Takaróval fedett be a nyári fagy.

----------------------- 22:41 -----------------------

Diageo..

 

Elhagyott pohár az asztalon,

Mellette egy hamis levél,

A hamutálban egy jel arra, hogy itt valaki élt.

Halk hangok, kemény szavak,

Sok-sok puzzle darab az asztal alatt.

----------------------- 21:58 -----------------------

Ámor..

Hazudtam, többször is, mint kellett volna,

De neked hazudtam a legédesebben.

Lehazudtam neked a csillagokat,

S fényessé tettem az eget, ha kellett,

S mégis tudtad, hogy végül majd sehová sem megyek.

Színleltem a boldogságot,

Míg egy napon, egyszerűen csak rám mosolygott.

S te tudtad, mindig is, hogy mire vágyom.

Napot hoztál, ha felhők gyűltek,

Csillagokat a holdfény mellé,

Jeget égő testemre,

S lenyugtattad fortyogó lelkem.

Mindent eltűrtél nekem,

Elhittél mindent, még ha tudtad is, hogy hamis,

Hagytál menni, s mégis visszavártál.

Végül sose mentem távolabb tőled,

Minthogy kezeink ne érjék el egymást.

Így szerettem beléd, hogy ismertél és szerettél,

Ezért mindig megfelelő távolságra engedtél..

----------------------- 23:41 -----------------------

Felmerülő..

 

Gondolja, hogy vannak, kik sosem felejtik egymást?

Gondolja, létezhet ilyen erejű csoda?

Hogy kik egykoron jóban voltak,

Azok egy életre jóban is legyenek.

Hogyha nem is naponta, de havonta, évente,

Váltanak egy levelet,

Melyben hosszú oldalakon át, kézzel írva,

Tintával vetik a papírra, az elmúló év történéseit?

Szomorúságuk, boldogságuk, s meglévő álomképeik?

Mondja, kérem, hogy IGEN!

Vagy kiáltsa rám, hogy NEM! – így belevésődhetne eme ostoba fejbe is,

Hogy nem-igen létezik ma már ilyen.

És gondolja, hogy kik ellentétesek,

Végül egymás szavaiban lelnek békére?

Hogy azok, kik egykor két kézzel nyújtották a segítséget,

Most egy kezüket szükség esetén felkínálják?

Gondolom, most álmodozó vagyok az Ön szemében,

Vagy csak egy agyongyötört lelket lát.

Tudja, én már régóta nem hordom az álruhám,

Nincs rajtam maszkara, hogy elrejtsem,

Mit mindenki olyannyira félt..

Él bennem még némi büszkeség, becsület, tisztelet,

Egyesek szerint, ez mind, még ma is sokat jelent.

----------------------- 13:35 -----------------------

Nincs másom..

Nincs másom, mint a reményteli pillantásom.

Nincs szívem, összetörött,

Nincs lelkem, elhagyott,

Nincs életem, mert mi volt eldobtam, mint egy fadarabot.

 

Fájdalmaim vannak, ott legbelül,

Hol most mély árok, kiszáradva húzódik, a szívemen keresztül,

Összeszorítom fogaim, éjjel, s nappal,

Könnyebben birkózom így meg a sok haraggal.

 

S mikor már záporesőként hullnak könnyeim,

S csak az emlékeim élnek,

Akkor is, és mindig hinni fogok

a REMÉNYBEN.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás