----------------------- 21:25 -----------------------

Tavaszi őrület ..

Elkap a ritmus,

Lángra kap a fa.

A tűz az égig ér,

S körülötte a nép táncra kél.

 

A dobok, a hangok,

A gitár, ma mind egy húrra pendül,

Örömünnep száll a népre,

Elhagy minket a bú végre.

 

Tavaszodik, rügyeznek a fák,

Az éjjel, a boldog embertömeg csak rád vár,

Érezd a ritmust, mozgasd a tested,

Halld meg az ütemet és rázz egy rendeset velem.

 

A kellemes éj, most forróvá érett,

Egy tánc jön most, ami megőrjít majd téged,

Nem enged el, magával ragad,

Arcodra titokban mosolyt ragaszt.

 

Élvezd, ahogy átjár a tavasz,

Élvezd, ahogy ébred a természet,

Ahogy újra életre kel a világ,

S mikor minden csoda, csak rád vár!

 

Ünnepelj velem, légy barátom, kedvesem…

Itt az idő, hogy kirügyezz te is,

És mosolyogva járj-kelj,

Éjjel-nappal, kéjjel-habbal,

Csókolj, hízelegj!

----------------------- 23:54 -----------------------

Nyári szerelem ..

Ébredj velem,

És leszek szobor a kezeid között.

Nem olvadok bele a szerelembe,

Nem mondom, hogy szeretlek,

Csak legyél velem.

Lemondok minden érzelemről,

Csak létezz velem.

Leszek az egyetlen,

Ki veled nevet,

Ha kell, hát hátat fordítok a világnak,

Csak Te kellesz, és élhetünk a mának.

Kéz a kézben, nekem ez sem kell,

Csak egy csókot adj a homlokomra,

Ha menned kell.

S mikor minden kapocs törik,

Csak mi maradunk, Te és Én,

S olyanok leszünk,

Mint a legelején,

Két ismeretlen, Te és Én.

----------------------- 22:28 -----------------------

Levél egy baráthoz..

El akarom érni, hogy boldog legyél, hogy örülj annak, ha süt a nap, ha csak ennyi öröm adatik neked, akkor is. Legyél boldog, és azt a keveset is becsüld meg, és ne azt nézd, hogy mikor fog beborulni, hogy mikor ered el az eső. Várd, hogy beboruljon, várd, hogy eleredjen az eső, hogy a szakadó esőben táncolva tudd énekelni a kedvenc számod. Azt szeretném, hogy mosolyogj, hogy éjjel merülj el a csillagok szépségében, a Hold fényében, és hogy a Nappal kelj fel, a madarak csicsergésére ébredj.

Élj, élj úgy, hogy sose adod fel a reményt, ami a szíved mélyén, de benned él!

----------------------- 23:14 -----------------------

Rémálom/Képzelet..

A tenger mellett sétáltam, álmodoztam róla.

Álmodtam olykor valós képeket is,

De ez most halovány volt,

Szürke és füstös.

Mintha hirtelen köd emelkedett volna a tájra.

Most olyan homályosan láttam.

Talán hó esett vagy jégeső,

Nem éreztem mást, csak a testemet széttépő őserőt.

Megragadott valami,

Hosszú karmai, mélyen a húsomba mélyedtek,

Vagy csak a képzeletem játszadozott most is velem.

Talán mégsem?

Éreztem, ahogyan a vér elönti kezemet.

Magához rántott, erősen tartott teste előtt.

A nyakamnál éreztem karmait,

Azt hittem végezni akar velem,

De nem..

Csak közelebb hajolt,

Láttam, ahogy veszi a levegőt,

Éreztem, ahogy lüktet a teste,

Láttam a leheletét is a fekete végtelenbe.

A fülemhez ért jéghideg ajka,

Majd halkan a szívembe marva,

Annyit mondott, én vagyok,

akit soha meg nem kaphat.

Hirtelen felriadtam,

Kerestem a lámpám kapcsolóját,

Talán elértem a zsineget,

De kinyújtott kezemmel csak egy gyökeret fogtam meg.

Felnéztem, félve nyitottam ki szemeimet,

De nem láttam mást csak a fényes, csillag borította, háborítatlan éjszakai eget.

----------------------- 17:14 -----------------------

Nemita ébredése..

Magát hátrahagyom, Magának még van élete, Önnek élnie kell!

Tudja, kell, hogy történjen valami jó is ebben a világban, Velünk, úgy értem, tudja mindennel. El se tudtam képzelni, hogy valaha ezt mondom majd, de látja, ha hagyunk helyet a változásnak a lelkünkben, még bármi megtörténhet, még az is lehet, hogy egyszer feladok ezzel az életvitellel, (..) no de az még nem most lesz. Ön is tudja, néhány dolgot tisztáznom kell, bár nem várom el, hogy megértsen, de azt akarom, hogy ÉLJEN.

Ha megtehetném, úgy, mint most maga, új életet kezdve, eltemetve a múltat, tudja, egy új, járatlan útra léphetnék, azt hiszem, mindent megtennék, tudja azért, hogy éljek, tiszta szívből, ahogy mindig is reméltem.

De én nem tehetem meg, mert a múltam akar és meg akar ölni, mert sikeresen túléltem, és ezért nem is ereszt el, talán soha. Igazságot kell szolgáltatnom (..) nyugtom addig nem lehet. Most mennem kell, és mindent meg kell tennem azért, hogy egy napon, én is ezt érezhessem, amit most Önnek kellene. Azt hiszem, ez a SZABDSÁG.

Ezért kérem, élvezze, és ha valami rossz történne, gondoljon bele abba, van, akinek sorsa, hogy örökre egy „börtönben” éljen. Van, akinek nincs választása, csak egyszer belesodródik az árba, és az viszi magával, hiába is minden próbálkozása, menekülni nem tud, ezért egy megvilágosult pillanatában, ráébred, hogy csak úgy maradhat önmaga, ha szembe küzd az árral.

- Felmerült a kérdés magában is hogy miért, igaz?

Én már annyit gondolkoztam rajta, és azt hiszem, mindig azt hittem, hogy tudom rá a választ, és ez a VÁLASZ. Ha elérem a sodródás legelső pillanatát, a kialakuló pillanatot, mindenre választ kapok. Ezért kell nekem a múltamat a jelenembe vonnom, hogy megkapjam a kérdéseimre a választ. Arra, hogy miért én? S miért velem történtek azok a megkeserítő dolgok, melyektől fájdalmas erőt kellett nyernem, tudja, hogy lábra álljak, és harcoljak, néha magányosan, néha hozzám csapódott társakkal, barátokkal, „testvérekkel”, ... Tudja, néha igazán, nagyon nehéz volt, véresen fájdalmas, egy-egy pillanat.

Maga rámutatott valamire, tudom, hogy nem is tud róla, de ráébresztett, hogy nem kell tovább várnom.

Sorsom ma-holnap újraíródik.. általam.. mert Nemita nem lesz többé halott, Nemita visszatér.

Ahogy olvasta a „régen elfeledett naplót”, mintha egy teljesen más valakit látott volna, pedig Ő volt az.. mindig Ő.. A fájdalomcsillapító hatása, már múlóban járt.. Egyre tisztábban látta a dolgokat, a képzelt napló végleg eltűnt, nem volt már más csak maga a gondolat.

----------------------- 13:03 -----------------------

Elkerülhetetlen vég..

A hajnal ragadta el tőlem,

A felkelő nap sugarai szíven szúrtak.

Most, hogy megy le a nap,

Nincs, már kihez bújjak.

 

Elkerülhetetlen a vég.

 

Most is csak Rá gondolok,

Ahogy a karjaimban küszködik,

S egyik pillanatról a másikra,

Nem érzem már többé a létezését.

 

Elkerülhetetlen a vég.

 

Golyószápor mámorában,

Szerelmünk hálójában,

Egyetlen ólomgolyó képes volt arra,

Mire ember sose, megölte a szerelmünket.

 

Elkerülhetetlen a vég.

 

S most nap, mint nap,

A megtorlás vágya gyötör,

De lelkemben nem ég már semmiféle gyönyör.

 

Elkerülhetetlen a vég.

 

A párnámra dőlök,

Utoljára még,

Mert a láz, s a fájdalom,

Elkerülhetetlen végzetet hozott felém.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás