----------------------- 20:50 -----------------------

Nemita..

A fegyverét rám szegezte,

Szemében nem volt már félelem,

Készen állt rá, hogy meghúzza a ravaszt.

Egy pillanat választott el (..)

Majd halkan csak annyit súgtam,

Tedd meg! Ments meg!

Értetlenül tekintett rám,

Szemei tágra nyíltak,

Arca elsápadt.

Azt hiszem, egyáltalán nem ezt várta,

Csak őszintén lereagálta.

Egyenesen a szemembe nézett,

És egy egyszerű kérdéssel (..)

Egyszerűen térdre kényszerített.

Szemei megtisztultak,

A düh, melyet irántam táplált,

Egyszerűen elszállt,

Átvette helyét a szánalom,

Hisz most megtudta,

Hogy ki vagyok.

Abban a pillanatban,

Ahogy meglátta,

Egyetlen kérdéssel,

Mekkora, s milyen mély sebet ejthet rajtam

Abban a pillanatban ráébredt valótlan, hamis győzelmére.

És én csak térdeltem, újra- s újra összetört szívem darabjain,

Melyek most ismét feltépték a már begyógyult hegeket.

S csak térdeltem, s saját könnyeimben fuldokoltam,

Magam elől többé nem futhattam (..)

S most ismét itt a pillanat, hogy

Talpra álljak,

De valami visszatart,

Valami a földre húz, s ez nem más,

Mint a szív mélyén feneklő bú.

Múltam ismét utolért, melyet titkolni többé nem lehetett,

A bosszú vezetett ehhez az ütközethez,

S most, most minden darabokra hullva, tervek hamuban, porban (..) ,

Se hit, se cél, se álom, nincs most semmim e világon.

----------------------- 21:19 -----------------------

Álomkép I.

Lágy szellő szökött be a nyitott ablakon át.

Egy ősz hajú férfi, egy törékeny nőt ölelt át.

A háttérben jazz zene szólt, a lámpák leoltva,

Testüket csak az utcáról beáramló „reflektorfény” ragyogta be.

----------------------- 19:31 -----------------------

Enyészet..

Emészt ez a rothadó bűz,

Mit a mi világunk szül.

Legbelül érzem, elvesztem,

Nincs hitem, nincs reményem.

Megbízni valakiben, hinni az igaz szónak?

Erre képtelen lettem.

Egy ideig etettek a hazug szavak seregével,

Egy ideig hittem mindenkinek, elhittem mikor azt mondták, segítenek,

Segítenek megvédeni minket.

Eldobtak, majd bujdokolnom kellett,

Olyan bűnök miatt esdekeltem, miket én el sem követtem.

Három év megalázó rohanás után,

Ma már tudom, mit kell tennem,

Felállnom és az ellenségeimmel szembe néznem!

Kiabálni, ha lelkemnek ez a sóhaja,

Bármit tehetek addig, amíg szívem meg nem elégeli.

Hogy mit tanultam három év élhetetlen élet alatt?

Azt, hogy csak az marad meg, amit te tettél, az él benned, mindörökké,

Csak egy valaki lesz veled mindig, nem más, mint önmagad.

Magaddal kell tudnod élni, mielőtt mással akarnál,

Mert benned is rejtőzik egy jó és egy gonosz örök.

Legyőzheted, bármelyik ellen harcolj is (..)

Állj ki az igazadért,

Ne hagyd, hogy eltapossanak!

Lépj ki a harcmezőre, egyszerűen csak húzd ki magad!

Te vagy az egyetlen, aki megteheti és tudja mit is akar,

Itt az ideje, hogy megmutasd magadnak és másoknak is,

Hogy valójában ki is vagy.

S hogy valójában mi az igaz.

----------------------- 21:48 -----------------------

Szívem-lelkem.. néhány képben..

Íme, néhány általam készített kép. Remélem tetszetősök lettek, mert szívem-lelkem bennük van.

----------------------- 17:52 -----------------------

Valentinus..

Ott álltál,

Pár méterre tőlem.

Sűrűn hullott a hó,

De a homályban is Rád találtam.

Hideg volt,

Elindultál felém,

Két puszival, gyengéden köszöntöttél.

Beszélgettünk,

Sokszor volt, hogy csak elbeszéltünk egymás mellett,

Én is megbíztam, s Te is megbíztál bennem.

Teltek a percek, az órák,

S mi nem is figyeltük az idő múlását,

Minden olyan lassan-gyorsan történt.

Megálltunk egy pillanatra a park közepén,

Szembefordultál velem,

És hihetetlen volt, de akkor éreztem.

Elmúlt a pillanat,

S te csak mosolyogtál,

Azt hiszem nem érezted, a csodát.

S csak mentünk tovább.

Mintha hirtelen minden összeomlott volna bennem,

Mintha nem is lettél volna velem,

Olyan egyedül éreztem magam, olyan tehetetlennek.

Ahogy mentünk hazafelé,

Te végig viccelődtél,

Majd zavarodban,

Ismét felém fordultál.

Egy sötét utcába rántottál,

Hol a neonlámpa fénye,

Oly halovány volt,

Nem is láttam semmit,

De akkor nem is kellett,

Mert magadhoz szorítottál,

Mint lélek, a hozzárendelt lelket.

És a jéghidegben forróság öntött el,

Ahogy ajkaink egy csókkal búcsúztak el.

(..) éreztem, hogy érezted (..)

----------------------- 19:51 -----------------------

Mert csak vágyni Rád.. nagyon fáj.

Vágysz valakire(..)

Elérhetetlennek hiszed,

De nem tudsz beletörődni, hogy az egyetlen,

Aki igazán érdekel, nem lehet a tied.

 

-Így töröd a fejed,

Terveket szövögetsz,

Utakat keresel,

Hogy eljuthass hozzá.

 

Függetlenül attól,

Milyen hosszú,

Milyen poros,

Milyen göröngyös,

Milyen fájdalmas,

Olykor megalázó út vár rád.

 

Egyszerűen nem tudod elfogadni ezt a szörnyű igazságtalanságot,

Az egyetlen, akiért küzdenél,

Aki talán nem is küzdene érted,

De valami titokzatos, negatív töltés, erő vonz,

Akaratlanul is a csapdájába sétálsz.

 

Millió kétely ölel át,

Ezer kérdés szór forró csókot,

Menekülnél, de nincs hová,

Szembe kell nézned azzal, ami jelenleg az utadban áll.

 

Hogy megtalálhasd a megfelelő megoldást,

Mert csak kívánni Valakit, nagyon fáj.

----------------------- 20:26 -----------------------

When I see those sad tears..

When I see those sad tears,

drowning down your face,

I feel myself lost

I feel no happiness, no heaven, no God.

 

I see those dirty tears,

And I’m lost in your pain,

I've lost my mind, and

I've lost everything.

 

I see your pain,

On the picture, that I painted,

And I've lost all control,

I've lost all my hopes, all my dreams..

 

And I see myself,

On the edge of the World’s highest point,

and I’m ready to jump,

I’m ready to die for you,

for your happiness,

for your faith,

for your hopes, dreams.

I’m ready to give my life to you..

just to never see these painful tears.

----------------------- 12:48 -----------------------

Ahogy hull a hó, léleknek melengető csók..

Szeretem nézni, ahogy hull a hó

Ez valahogy olyan megnyugtató.

Andalító hangulatú zene szól,

De most pont ez a jó.



Kinézek az ablakon,

Látom, ahogy fehéredik a táj,

Egy kisgyerek hógolyót formál,

Messzire repíti, s nézi, hogy száll.

 

 

Embereket látok, nagykabátban,

Sapkával, sállal, kesztyűvel a hóban járnak.

Embereket látok, fázós arcokat,

Melyeket nem takar sem sál, sem ruha.

Embereket látok, kóbor kutyákat,

Gazdagokat, szegényeket,

Embereket, fázó, didergő lelkeket.

 

 

Menedéket kereső e világi lények,

Fussatok egymás ölelő kezébe,

Melegítsen benneteket,

A szeretet, amit éreztek.

 

Kinézek az ablakon,

Az emberek kéz a kézben járnak,

Varázslat jár most át engem,

S mindenkit, aki látja.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás