----------------------- 17:42 -----------------------

Őszi káprázat..

Halvány fényét őrzi a gyertya, még ég,

Halkan siklik a madár az égen,

Mikor kint megaluszik a dér.

 

Remegőn izzik a levegő,

Fagyos hideggel táncol a szél,

Mosolyog egy falevél, míg ágról a földre ér.

 

Édes érzéssel búcsúzik a nappal,

Csókkal köszöntve az éjszakát,

Mely szeretettel tölti meg otthonát.

 

S most a csillagok várják az álmodókat,

Titokban lecsendesítve a ragadozókat,

Vágyakat teljesítve, az égről zuhanóan.

----------------------- 22:01 -----------------------

Létezni..

 

Tenni vagy nem tenni,

Mint menni vagy nem menni?

Olyan, mint azt kérdezni,

Hogy.. élni vagy meghalni.

 

Egyedül, állva az út porában,

Elmém elgondolkozóan tekintett előre,

Tervezve, mi lesz majd egykoron jövője.

 

Egyedül, az éjszaka rémisztő fogságába zárva,

Szívem hangosan sikít az elfojtott, csendes világba,

Remélve, hogy valakiben majd nyitott fülekre találhat.

 

Tenni vagy nem tenni,

Mint menni vagy nem menni?

Olyan, mint azt kérdezni,

Hogy.. élni vagy meghalni.

 

Egyedül várva, hogy egy csillag leváljék az égről,

S hogy kívánságom valóra válásának esélye,

Majd e cselekedettől eldől.

 

Egymagamba szállva,

Őrülten vágytam a világba,

Mely végül zabolátlan lelkem,

Megfosztotta mindentől,

Amire valaha is vágytam.

Így most lelketlenül vergődöm,

Messze mindentől.

Nincs más az úton,

Magányosan botorkálok.

Várom, hogy a fagy megolvassza bennem a vért,

Hogy szívem újra fellélegezhessék,

Hogy egy napom,

Lelkem visszatérjen,

S arcomon újra mosoly éljen.

 

Tenni vagy nem tenni,

Mint menni vagy nem menni?

Olyan, mint azt kérdezni,

Hogy.. élni vagy meghalni.

----------------------- 01:11 -----------------------

Egy közös, új esély..

 

S beköszönt a hajnal,

Szakajtva az éjt,

Könnycseppjeivel siratja,

Egy angyal énekét.

 

Ködös tájon át,

Nem látni igazán,

Mi a szemed előtt,

Úgy érzed méterekre már.

 

Fagy eszi a lelked,

Mellkasod zihál,

Szíved kitépi helyéről,

Ez a mai világ.

 

Mert ha nyitott szemmel jársz,

Láthatsz hontalan kisleányt,

Kinek szemében a remény fénye csillan,

Felnéz az égre, s rá mosolyog egy csillag.

De szakadó esőben elmosódik minden,

Ma már én sem tudom eddig miben hittem,

Felemelem kezeim, fel az ég felé,

Remélve, hogy elérem a Teremtő ujjbegyét.

 

Segítség kell emberek!

Nézzünk körbe a világban, s lássuk, az elesetteket,

De ne csak őket, hanem magunkat is,

Miközben siratjuk, azt, ami már nincs.

S ha tudtok, intsetek hát felém,

Hogy sorsunk egy, egy közös, új esély.

----------------------- 21:26 -----------------------

Vallomás..

 

Csak leírni a nevét is kimondhatatlanul fáj,

Mert Ő itt él bennem tovább, egy életen át.

S habár hamu, s por száll a szélben,

Mosolya még mélyen ég az elmémben,

S habár zajlik az élet,

Néha azt érzem, már én sem élek..

----------------------- 23:43 -----------------------

Hátrahagyott szerelmes..

 

Eldobni,

Mint a szemetet a parkban,

A kuka mellé,

Mert majd a szél úgyis elkavarja.

Ennyi lettem volna, egy egyszerű morzsa a szélben,

Melyet majd hirtelen egy kósza galamb nyitott csőre szakít félbe?

 

Eltörölném,

Minden emlékét, hogy az életemben jártál,

Hogy a frissen hullott hóban,

Milyen hatalmas lábnyomokat hagytál.

 

Bárcsak feledhetném a fényeket,

Melyek beragyogták az éjeket,

S azokat az őszi sárguló faleveleket,

S azok végső násztáncát, ahogy köröttünk zuhantak lefele.

 

Mindenem neked adtam,

S neked ez semmit sem ért,

S most feledem, hogy volt közünk egymáshoz,

Hogy valaha is léteztél.

----------------------- 15:35 -----------------------

Üdvözlet..

Pirkadatra járt,

Mikor egy fénysugár,

Áthatolva az árnyak szőtte sötét éjszakán,

Kavarogva, keveregve, a fagyos levegő ostroma ellenére,

Ölelő kezeim közé szökött, megmenekülését Tőlem remélve.

 

Angyali sóhaj lehetett,

Esküszöm, nem evilági eredet,

Aranyló sugár vette körül, miközben ősz haján némi zúzmara csücsült,

S közben szemeivel mosolygott rám, újfajta érzést ültetve át,

S ez az érzék, mely erőt, s kitartást szült, igazi adománynak minősült.

 

S bárcsak tudnám, ki vagy te ott,

Ki vigyázol rám,

Ki ha lehunyom szemeim, mellettem állsz, s vezetsz tovább,

Vezetsz az út nyomán,

S ha eltévedek, irányt mutatsz,

S ha kell, hát vigaszt nyújtasz.

S van, hogy érzem, velem kacagsz,

Ahogy az út mentén velem szaladsz,

S néha hallom a hangod, ahogy biztatva tör elő,

Mindenből mi élő, a s természetben növekvő erő.

 

S bárcsak tudnám, ki vagy,

Hogy köszönetem, mindezért, Te kapd.

----------------------- 20:19 -----------------------

Súlyos bűn a hazug remény..

 

Te, íratlan törvény,

Te, súlyos ostor,

Te, tömeg,

Mi a mélybe húzol.

 

Ó, te, árny,

Te, bájoló félhomály,

Te, kedvesnek tűnő barát,

Ki, ha tud, kibuktat, majd édesen mosolyog rám.

 

S te, kétely,

Te, drága vendég,

Ki minden éjjel látogatást teszel,

S beférkőzöl mellém.

 

Félelem, ki vagy te, életem?

Intenzív szerelmem,

Te, átok,

Minden éjjel az agyamba mászol.

 

S te, füstös éj,

Te, homályos gyönyör,

Kit a Nappal,

Halálra gyötör.

 

S ti, álmok,

Ti, kik rózsaszín felhők között jártok,

Jobb, ha nagyon vigyáztok,

Mert a sötétben a gonosz vadászik rátok.

 

S te, élet,

Te, hazug remény,

Viccelődve,

El-eléldegélsz.

----------------------- 22:38 -----------------------

A valóság ismerete..

Az igazság az, hogy nem felelhetsz meg mindenki elvárásainak, a saját bőrödön

tapasztalod majd meg, és hiába is szeretnél, egyszerűen nem így működik a

világ.., de szerencsére nem is annyira szörnyű a helyzet, hisz vannak, akik

pontosan úgy szeretnek és fogadnak el, ahogy vagy.. az összes kis gógyi

hibáddal, az összes idegesítő szokásoddal.. Ők azok, akik valószínűleg igazán

ismernek Téged, és olyannak látnak, amilyen vagy, látják benned a jót, amit Te

talán észre se veszel és látják benned a tökéletlenséget, de azt meg Ők nem

veszik észre, szánt szándékkal, vagy csak egyszerűen nem látják meg..

Egy jó tanács Tőlem- Neked, csak rajtad áll, hogy megfogadod -e, vagy sem..:

Vigyázz nagyon ezekre az emberkékre, mert ők a Te szilárd és megdönthetetlen világod..!

----------------------- 01:12 -----------------------

Bolygató..

 

Karjában élő ölelés,

Csókjában harag,

Szeméből, lelke haldoklón kacsint kifelé.

 

Arcán a mosoly,

Szívében a tőr,

Könnyek között sosem látni Őt.

 

Teste, mint az árny,

Szerelmes érintésre,

Csak a lelke tekint vágyódóan már.

 

Ajkain méreg,

Testén égető a kéreg,

Ereiben fagyott vér teng.

 

Szavai igézők,

Kihűlt emlékek között merengő,

Düh éltette elme, töprengő.

----------------------- 01:15 -----------------------

Borúra derű..

 

Lassan alszik ki a gyertya fénye,

Végül eltűnik a sötétségbe,

S a remény messze elkerül téged.

 

Zümmög az idő,

Füledbe ordít,

Hátad mögött toporzékol.

 

S lassan lehajtod fejed,

Észre se veszed mély lélegzeted,

Azt se tudod, hol jár az eszed.

 

S az idő, csak telik,

S csak játszik,

Ordít, toporzékol, hisztizik veled.

 

S lassan, homályosan közelít egy könnycsepp,

Lefelé a mélybe,

Hol régebben még reménygyökerek fejlődtek, egészségesen, szépen.

 

Savas esőt hoz az idő,

Gyönyörtől izzó lelket darabjaira tör,

S nem marad más, csak egy sivár temető.

 

S lassan jön majd a borúra derű,

Hegedűre majd hattyú repül,

S a szívedben újra aranydallam zendül.

 

S az idő, mely most goromba veled,

Egy napon majd veled együtt nevet,

S ez a rossz idő, nem lesz más csak puszta emlékezet.

Idézet

(..) lapoknak ad ihletet a holnap, a tegnap még itt lóg a nyakunkon, vajon mások vagyunk e most, mint mikor születtünk?

Bemutatkozás

(..) amit ma írnék magamról, vajon holnap még igaz lenne..?


Minden jog fenntartva."

Feliratkozás
Megosztás